Kangyal Balázs állítja: egy csoda már történt a csapattal

Vágólapra másolva!
2009.04.21. 16:04
Története egyik legfontosabb és legizgalmasabb szakmai kihívása vár a magyar felnőtt jégkorong-válogatottra. A csapat április 24-én Szlovákia ellen megkezdi világbajnoki szereplését – hét évtizednyi szünet után a világelit tagjaként. A müncheni edzőtáborozás után, de még a Svájcba indulás előtt faggattuk a modernkori magyar hoki egyik ikonját, a nemzeti együttes csapatkapitányát, Kangyal Balázst.
Kangyal (középen) magára öltheti az új válogatott mezt
Fotó: Mirkó István (archív)
Kangyal (középen) magára öltheti az új válogatott mezt
Kangyal (középen) magára öltheti az új válogatott mezt
Fotó: Mirkó István (archív)
Kangyal (középen) magára öltheti az új válogatott mezt

– A minap Imre Lajos csapatvezető jóvoltából a birtokunkba került egy fotó, amelyen a válogatott jó néhány tagja látható, háttérben a müncheni Allianz Arena óriásposzterével. Ugyanakkor Énekes Lajos, a válogatott pályaedzője azt mondta, nem mentek el a Bayern futballcsapatának Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésére. Nincs itt valami ellentmondás?
– Nincs, tudniillik a BL-összecsapást követő nap délelőttjén jutottunk el a bajor sztárklub otthonába – mondta Kangyal Balázs. – Körbevittek minket a stadionban, még az öltözőkbe is bekukkanthattunk. Az említett fotó az úgynevezett „vegyes zónában” készült, a sajtófal előtt, vagyis azon a folyosórészen, ahol a mérkőzések után a riporterek a labdarúgókat faggathatják.

– Szóval nem volt meccsnézés.
– Nem, mert Pat Cortina szerint túlságosan sok időt vett volna el a napból, és inkább pihenőt rendelt el. Egyébként, ha engedélyezi a meccslátogatást, akkor sem biztos, hogy bejutunk a stadionba, mivel nem volt előre megrendelt belépőnk. Alighanem a jegyüzérekkel kellett volna alkudoznunk.

– Ön megszámlálhatatlan felkészülést dolgozott már végig. Mennyiben volt más ez az A-csoportos vb előtti utolsó edzőtábor, mint egyébként egy szokványos összetartás?
– Ami az elvégzendő feladatokat, a szakmát, a munkát illeti, semmiben sem különbözött a korábbiaktól. Mégis egészen más volt, mint bármelyik eddigi közös gyakorlás. Nem mondom, hogy szomorkás lett volna, egyszerűen csak más. Ocskay Gábor ugyanis nagyon-nagyon hiányzott közülünk.

MINDEN, AMIT A SVÁJCI VB-RŐL TUDNI KELL

– Münchenben még huszonheten tréningeztek, Svájcba ellenben csak huszonöten juthattak el. Okozott-e pluszfeszültséget, kellett-e csitítani vagy éppen biztatni azokat a társakat, akik nem érezték biztosnak a helyüket az utazó keretben?
– Ez a téma szóba sem került a bajorországi napok alatt. Csupán az utolsó ebédnél beszéltünk róla, hiszen akkor csak egy hely sorsáról született döntés, a végső keretkialakítás már a hazautazásunk után történt meg. Nagyon jó fejek voltak a srácok, teljesen normálisan viselték, hogy versenyhelyzet van, és hogy két játékostól el kell búcsúznia a szakvezetőségnek.

– Volt-e arra idejük, hogy a riválisokról érkező híreket figyeljék? Mit szóltak például ahhoz, hogy végérvényessé vált: a nyitó meccsen velünk játszó szlovákoktól az NHL-ben szereplő klasszis, Marian Gaborík sérülés miatt nem állhat hazája csapatának rendelkezésére?
– Gaborík kiesése legfeljebb a szlovákoknak gond, minket egyáltalán nem foglalkoztat. Jan Filc gárdája ugyanis nélküle is elképesztően erős, nem a mi szintünkön jegyzik. Nem az a kávéház, ahová mi járunk. Aki mást állít, az nem látja reálisan a szakmai erőviszonyokat. Persze a sportban előfordulnak csodák, mint ahogy egy velünk már megesett: mert igenis csoda, hogy ebből a mi kis magyar hokinkból kinőtt egy olyan válogatott, amely ott lehet az A-csoportban!

– Árulja el: vannak olyan babonák, apróbb szertartások, amelyek az ön számára elszakíthatatlanul hozzátartoznak egy-egy mérkőzéshez?
– Hajjaj, számtalan babonám van! Ezeket azonban éppúgy féltve őrzöm, mint bármely más sportolótársam. Jó, annyit elárulok, hogy nem hordok magammal plüssállatkát, viszont mindig a bal lábamon fűzöm be először a korcsolyát. De a többiről tényleg hadd ne beszéljek...

– A fejében vélhetően már lejátszotta magában a világbajnokságot. Függ-e az eredménytől, hogy jó szájízzel tér haza, vagy ahogy már említette, úgy éli meg majd a torna minden egyes napját, hogy egy csoda részese lehet?
– Kemény ellenfeleink lesznek, így aligha élvezem majd felhőtlenül a vb minden pillanatát. Ugyanakkor igaz: más lesz ez a torna, mint bármely eddigi világverseny. Sportemberek vagyunk valamennyien, természetes tehát, hogy a maximumot, vagy annál is többet adunk ki magunkból a jégen. Nem tudni azonban, hogy ez mire lesz elég, ki tudjuk-e harcolni a bennmaradást. Viszont olyan hokinagyhatalom szurkolóinak mutathatjuk meg, hogy van egy kis ország Európa közepén, s annak van egy csapata, mint például Kanada. Amely országban talán hirtelenjében nem is tudja mindenki, merre keressen bennünket a térképen. Most viszont megjelenünk a tévé jóvoltából az otthonukban, Magyarország feliratú mezünkben. Három fellépésünkön már biztos az ellenfél, három remek válogatottal kerülünk szembe. S reményeink szerint sok magyar gyereknek mutathatunk utat, mutathatjuk meg, hogy érdemes sportolni, érdemes keményen és kitartóan dolgozni, hogy az álmok igenis valóra válhatnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik