Sator: Ha Szuper így folytatja, előbb-utóbb megkereshetik az NHL-ből

Vágólapra másolva!
2008.10.29. 17:28
Aki látta az Alba Volán keddi, Linz elleni EBEL-mérkőzését, nem felejti el egyhamar: gólok, dráma, bunyó – volt minden, ami kell. Megfejelve egy bombaformában védő kapussal, Szuper Leventével, aki mindent kivédett, amit ember kivédhetett – egyetlen gólt kapott, melyet a főbírón kívül mindenki szabálytalannak látott a csarnokban. Nem is maradt el Ted Sator edző dicsérő szava, sőt a mester azt is mondta, hogy ha Szuper így folytatja, nem lenne meglepve, ha a kapus előbb-utóbb felkeltené valamely NHL-csapat figyelmét.
Szuper Levente mindent megfogott, amit meg lehetett
Fotó: Meggyesi Bálint
Szuper Levente mindent megfogott, amit meg lehetett
Szuper Levente mindent megfogott, amit meg lehetett
Fotó: Meggyesi Bálint
Szuper Levente mindent megfogott, amit meg lehetett

– Gratulálok a győzelemhez, igazán nagyot alkotott az együttes a Linz ellen.
– Köszönöm, és így igaz, fantasztikusak voltak a fiúk.

– Pedig az első harmadban kissé fáradtnak tűntek.
– Annyi mérkőzést játszanak, hogy nincs is mit csodálkozni ezen, főleg hogy meghatározó játékosok dőltek ki a sorból. Ám úrrá tudtunk lenni mindezen, és megszereztük a győzelmet – ez a legfontosabb.

– Mindez nehezen ment volna Szuper Levente nélkül.
– Az biztos. Levente bombaformában van, és igazi profi. A válogatott számára is igazi kincs. Ha így folytatja, és ezen a fordulatszámon pörög továbbra is, azon sem lepődnék meg, ha előbb-utóbb az NHL-ből is felfigyelnének rá – persze erről még korai lenne beszélni.

– Az Innsbruck elleni soron következő mérkőzéssel véget ér az EBEL első harmada. Hogyan értékeli a gára teljesítményét?
– Igazán elégedetten. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy nem a légiósokra épül a csapat, hanem a sajátjaink viszik a hátukon a többieket. Keményen dolgozik mindenki, és ennek meg is van az eredménye: minden riválistól tudtunk pontot szerezni, ami tavaly egyáltalán nem így volt. Azaz fejlődik az együttes, ami a válogatott teljesítményén is meglátszik.

– Ha már a válogatottat említi: hogy látja, milyen esélyekkel vág neki a csapat a novemberi olimpiai selejtező tornának?
– Nagyon jó esélyei vannak. Szapporóban nem azért nyert, mert szerencséje volt, hanem mert jó. A novemberi torna kiváló lehetőség lesz arra, hogy ezt bizonyítsa.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik