2013-as jégkorong-vb: döntés pénteken, magyar remények

Vágólapra másolva!
2007.09.19. 18:33
Magyar idő szerint péntekről szombatra virradó éjjel döntenek arról Vancouverben, hogy hol rendezik a 2013-as jégkorong-világbajnokságot, a jelentkezők között van a magyar szövetség (MJSZ) is.
A nemzetközi szövetség (IIHF) rendhagyó módon nem a májusi közgyűlésén, hanem már most, a féléves kongresszusán határoz arról, hogy hol lesz hat év múlva a vb. A magyarok mellett a svédek, a csehek, valamint a fehéroroszok kandidálnak.A magyar pályázat érdekessége, hogy Studniczky Ferenc elnök, Pásztor György tiszteletbeli elnök és Kovács Zoltán főtitkár mellett Brendan Morrison, az észak-amerikai profiligában (NHL) érdekelt Vancouver Canucks sztárja is megpróbálja majd meggyőzni az IIHF tagországainak képviselőit.Morrison szülei több évig éltek Magyarországon, és ebből kifolyólag alakult ki jó kapcsolat az MJSZ és a kitűnő csatár között.A magyarok pályáztak már a 2011-es és a 2012-es vb-re is, de nem sikerült elnyerni a rendezési jogot. Olyan ország még nem adott otthont vb-nek, amelynek válogatottja nem az élvonalban szerepel. MTI
Legfrissebb hírek

Négy év múlva Szlovákia lesz a hoki-vb házigazdája

Jégkorong
2025.05.24. 10:56

Hári János: A dánok és a norvégok szintjét kell elérni

Jégkorong
2025.05.23. 09:04

Szenzáció a jégkorong-vb-n: Dánia az utolsó percekben ütött gólokkal kiejtette Kanadát!

Jégkorong
2025.05.22. 22:50

A svájciak kiütéssel, az amerikaiak nagy csatában jutottak be az elődöntőbe a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2025.05.22. 18:59

Hokitörténelem: az utolsó harmadban darálta be Svájc a kazahokat, először maradt benn a magyar válogatott az elitben!

Jégkorong
2025.05.20. 14:41

Kanada már nem százszázalékos, kiestek a franciák

Jégkorong
2025.05.19. 23:13

Norvégiától kikapott, de még benn maradhat a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 22:30

Hétfőn Norvégia ellen kiharcolhatja az elitben maradást a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 13:15
Ezek is érdekelhetik