Nem indulhatnak a szlovák bajnokságban az újpesti hokisok
Eldőlt, hogy nem lesz újabb magyar jégkorongcsapat, amely külföldi bajnokságban próbálhat szerencsét: az Újpest felvételi kérelmét ugyanis a késmárki ülésen elutasították a szlovák liga vezetői.

Az újpestiek nem szerepelhetnek a szlovák bajnokságban

Az újpestiek nem szerepelhetnek a szlovák bajnokságban
Az már korábban eldőlt, hogy az Alba Volán együttese az osztrák bajnokságban vendégszerepel, mellettük az Újpest is felvételét kérte a szlovák pontvadászatba.
A budapestiek a szlovák bajnokság második vonalának megfelelő I. ligában akartak szerepelni. Az Újpest együttese azzal indokolta döntését, hogy az idén nem kerül megrendezésre az Interliga, amely nemcsak a minőségi összecsapások hiányát, hanem a mérkőzésszámok csökkenését is előrevetíti.
Így a játékosok kevesebb nemzetközi tapasztalatot szerezhetnek, ezért kérte az Újpest csapata a szlovákokat: hadd játszhassanak az ő bajnokságukban.
A mai napon Késmárkon ülésezett a szlovák liga, ahol úgy döntöttek, hogy nem kérnek a magyar együttesből. Az I. ligára ugyanis eredetileg 14 csapat nevezett, a maradék két kiadó helyre az Újpesten kívül még három szlovák csapat is harcba szállt.
Legfrissebb hírek

Hiába a 32 lövés, kikapott a Kassa
Minden más foci
2025.08.10. 20:06

Ricardo Moniz visszatér a Trencsénhez
Minden más foci
2025.06.18. 10:14

Tizenegyesekkel kapott ki a Kassa
Minden más foci
2025.05.20. 23:03

Zólyombrézón szakadt meg a DAC veretlenségi sorozata
Minden más foci
2025.05.03. 19:52

A Kassa meglepte a bajnoki címről álmodozó Zsolnát
Minden más foci
2025.02.08. 21:10
Ezek is érdekelhetik



