Történelmi! Magyar klubcímerrel lép pályára az AS Trencsén

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2025.02.18. 10:40
Magyarul olvashatjuk a Trencsén mezén a logót (Fotó: AS Trencín)
A szombati, pozsonyi Slovan elleni Nike Ligá-találkozón magyar klubcímerű mezben lép pályára a hazai AS Trencsén.

Amikor 1904. november 28-án a trencséni Erzsébet Szállóban (Elizabeth név alatt ma is működik) összegyűlt egy rajongói csoport, kevesen gondolták volna, hogy 120 évig tartó futballhagyományt alapítanak. Ez a pillanat úgy vonult be a történelembe, mint a trencséni labdarúgás hivatalos kezdete. A labdarúgás erős pozícióját tartalmazó alapszabályzatot 1905 januárjában nyújtották be a trencséni megyei hivatalhoz. A város piros-fehér színeiben az egyesület az első elnök, Motek Árpád vezetésével elkezdett építeni valamit, ami mára sok generáció életének szerves részévé vált. 

Az AS Trencsén tavaly már egy gálaest keretén belül megemlékezett történelméről. Most pedig a szombati Niké Liga-meccsen a pozsonyi Slovan ellen különleges jubileumi mezben lép pályára. A mez számos egyedi részletet tartalmaz, kiemelve a Trencséni Torna Egyesület (TTE) első klubemblémáját. A mez dizájnja a történelmi csíkos mintákat veszi alapul piros-fehér kombinációban.

 

 

Legfrissebb hírek

Jan Van Daele: A DAC és az ETO FC is indulni fog a Konferencialigában

Minden más foci
2025.05.26. 12:14

A DAC ötgólos meccsen verte a Zólyombrézót, ősszel indulhat a Kl-ben

Minden más foci
2025.05.23. 19:59

Tizenegyesekkel kapott ki a Kassa

Minden más foci
2025.05.20. 23:03

Legyőzte a Nagymihályt, egy lépésre az európai kupaindulástól a DAC

Minden más foci
2025.05.20. 21:45

Remekül teljesített a DAC Zsolnán, de a „koronázás” még várat magára

Minden más foci
2025.05.18. 13:14

Győzött Zsolnán a DAC, de nem tudta megelőzni a Nagyszombatot

Minden más foci
2025.05.17. 16:53

Őrült meccsen győzött a Komárom a Niké Ligában

Minden más foci
2025.05.11. 21:53

Egy góllal megverte a DAC a nagyszombatiakat

Minden más foci
2025.05.11. 19:59
Ezek is érdekelhetik