Ladányi Balázs is légiósnak áll, Szélig és Vas Márton klubtársa lesz

K.E. K.E.K.E. K.E.
Vágólapra másolva!
2007.05.21. 16:43
A 2006-2007-es jégkorongos idénynek vége van ugyan, ám a holtszezon a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is mozgalmasra sikerült. A napokban több válogatott játékosunk klubot váltott, illetve váltásra készül. Az Újpest két meghatározó korongosát, Ladányi Balázst és Peterdi Imrét veszítette el. Eddig is légióskodó válogatottjaink közül Szuper Levente, Tokaji Viktor és Fekete Dániel is új csapatban készül bizonyítani tehetségét és rátermettségét.
Peterdi (balra) és Ladányi (jobbra) pacsija akár képletes is lehet: a volt újvárosi, majd újpesti csapat- és sortársak közül egyik útja Északra, a másiké Nyugatra vezet
Mirkó István
Peterdi (balra) és Ladányi (jobbra) pacsija akár képletes is lehet: a volt újvárosi, majd újpesti csapat- és sortársak közül egyik útja Északra, a másiké Nyugatra vezet
Peterdi (balra) és Ladányi (jobbra) pacsija akár képletes is lehet: a volt újvárosi, majd újpesti csapat- és sortársak közül egyik útja Északra, a másiké Nyugatra vezet
Mirkó István
Peterdi (balra) és Ladányi (jobbra) pacsija akár képletes is lehet: a volt újvárosi, majd újpesti csapat- és sortársak közül egyik útja Északra, a másiké Nyugatra vezet

A nagy kivándorlási hullám egy évvel ezelőtt indult el, tulajdonképpen az anyagilag szinte ellehetetlenült dunaújvárosi csapatot akkor több olyan játékos hagyta ott, akik majd’ egy évtizeden keresztül alapembernek számítottak.

Vass Márton és Szélig Viktor Franciaországba szerződött 2006 nyarán, hozzájuk csatlakozik majd a következő szezonra egy olyan volt klubtársuk, nevezetesen Ladányi Balázs, aki már 2005-ben elhagyta az akkor végképp süllyedni látszó dunaújvárosi csapatot.

Ladányi két évet még lehúzott Újpesten, de most ő is felcsap légiósnak. Szakmailag már évek óta kinőtte a magyar szintet, minden bizonnyal a honinál lényegesen erősebb francia bajnokságban is megállja a helyét. A Briancon elődöntős volt a legutóbbi kiírásban a francia élvonalban.

Peterdi Imre 2006 nyarán menekült a dunaújvárosi kilátástalanságból Újpestre, a lilák ugyan feledhető szezont zártak, a centernek viszont nem ment rosszul a játék. A folytatásban a lengyel Extraligában legutóbb nyolcadik helyen záró katowicei Naprzód Janow együttesében termelheti a gólokat. És hogy ne legyen egyedüli magyar légiósa a klubnak, arról a szintén újpesti Horváth András gondoskodhat, akinek szerződtetése szintén napirenden van.

Bár már évek óta saját sírját ásta, végül poraiból szinten újjáéledt a dunaújvárosi jégkorong. A csapat, rutinos húzóembereit veszítve, a jóval esélyesebb Újpestet ejtette ki az elődöntőben, majd a fináléban a címét megvédő Alba Volánnak is egyenrangú partnere tudott lenni.

Az anyagilag akkor már korántsem ereje teljében lévő Dunaferr egy szezon erejéig még az éppen csapat nélküli Szuper Leventét is haza tudta csábítani, de a fiatalon légiósnak állt kapus a 2006-2007-es idényt már a német Duisburg együttesében kezdte meg, hogy a szezon közben váltva a svéd Malmö Redhawksban zárjon. Sok sikert nem könyvelhetett el, német csapata távozásakor az alapszakasz utolsó helyén állt, míg svéd gárdája kiesett.

Szuper a folytatásban igazi európai sztárklubban mutathatja meg magát. A Milano Vipers légiósainak köszönhetően méltó ellenfele a kontinens igazi nagyágyúinak is, és bár idén csak a második helyen végeztek az olasz élvonalban – a döntőben a Cortina legyőzte őket – előtte egymás után öt bajnoki aranyat gyűjtöttek be.

Fekete Dániel az osztrák másodosztályban elődöntőig jutó Dornbirnt hagyja el, a norvég élvonalbeli Trondheim kedvéért. A válogatott kerettag Fekete kinőtte az osztrák második vonalat, de a jelek szerint az első osztály még magas volt számára, nem csaptak le rá a nevesebb osztrák klubok.

Tokaji Viktor is 2006 nyarán távozott Dunaújvárosból, ő a svéd második ligás Hudding ajánlatát fogadta el. Mivel a technikás védőért több klub is bejelentkezett, minden bizonnyal ő is máshol folytatja pályafutását.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik