Hazai pályán csúnyán kikapott, így hátrányba került az Anaheim
Az NHL, az észak-amerikai jégkorong-bajnokság elődöntőjében a Detroit idegenben intézte el 5-0-lal vendéglátóját, az Anaheim csapatát, így a Red Wings összesítésben 2-1-re vezet a négy győzelemig tartó párharcban. A találkozó és a detroiti győzelem kulcsembere a svéd Tomas Holmström volt, aki két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a sikerből. A vendéggyőzelemben elévülhetetlen érdemei vannak csapattársának, Dominik Haseknek.

Reuters
Folyamatban a jég karbantartása a detroiti kapu mögött

Reuters
Folyamatban a jég karbantartása a detroiti kapu mögött
KÉPGALÉRIA
Összesen viszont már 90-t tudhat magáénak, hiszen az alapszakaszban is van már 76 hibátlan mérkőzés.
Johan Franzen a 12. percben szerzett góljával a vendégek szereztek vezetést a mérkőzésen, majd a harmad utolsó percében Holmström révén értékesítettek egy emberelőnyös helyzetet a detroitiak, megduplázva előnyüket.
Pedig az Anaheim lényegesen többet veszélyeztetett, ám 14 lövésük sem volt elég egyetlen találathoz sem.
A harmad közepén aztán a Rob Niedermayer, Chris Pronger kettős egy időre kivette a játékból az anaheimi jégen nagyon élő Holmströmöt. A Ferencvárost is megjárt előbbi korongos az esetet követően kialakult csetepatét 15 perces büntetéssel zárta, a történtekben nálánál is jobban vétkes Pronger ezt az esetet viszont megúszta.
A Ducks viszont aligha lehet büszke második harmadban felmutatott két(!), eredménytelen kapura lövésére, valamint 23 percnyi büntetésére.
A harmadik játékrészben aztán megint inkább a játékkal foglalkoztak a hazaiak, de 13 lövések ugyancsak eredménytelennek bizonyult. A vendégek viszont az 51. percben megszerezték ötödik találatukat is, amellyel egyben beállították a végeredményt. A találatnál az asszisztot az összedrótozott, a záró részre azért még visszakéredzkedő Holmström jegyzi.
A negyedik összecsapásra ugyancsak Anaheimben, csütörtökön este kerül sor.
NHL, ÉSZAK-AMERIKAI JÉGKORONG-BAJNOKSÁG
Anaheim Ducks - Detroit Red Wings 0-5 (0-2, 0-2, 0-1) |
G.: Franzen 12., Holmström 20., 24., Bertuzzi 24., Filppula 51. |
Az állás: 2-1 a Detroit Red Wings javára |
Legfrissebb hírek

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit
Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27

NHL: Ovecskin már 885 gólnál jár
Amerikai sportok
2025.03.06. 08:48
Ezek is érdekelhetik