- Ilves Tampere (finn) - Alba Volán-FeVita 5-1 (3-0, 0-1, 2-0)
- G.: Mattila (11.), Koivisto (13., 53.), Huhtala (19.), Maattanen (58.), ill. Kovács (34.)
- Junost Minszk – Avangard Omszk 0-0 – büntetőkkel: 2-1
A Székesfehérváron zajló Kontinentális Kupa négyes döntőjében harmadik összecsapásán is vereségét szenvedett, így a negyedik helyen végzett a rendező Alba Volán-FeVita együttese. A torna zárómérkőzésén a hazaiak a finn Ilves Tampere gárdájától szenvedtek négygólos vereséget.

Czagány Balázs
Kovács Csaba jegyzi a fehérváriak becsületgólját a finnek ellen

Czagány Balázs
Kovács Csaba jegyzi a fehérváriak becsületgólját a finnek ellen
Kontinentális Kupa, négyes döntő, 3. forduló:
Az NSO ajánlja:
Két perc is alig telt el, hasonló körülmények között, tehát 5-4 ellen már kétgólosra nőtt az esélyesebb finnek előnye. Az első harmad vendéggóllal zárult, így tulajdonképpen a mérkőzés lényegi kérdése már ekkor el is dőlt. Na nem, mintha bárkinek is vérmes reményei lettek volna a fehérvári esélyeket illetően a harmadik napon
Éppen ezért keltett meglepetést, hogy ilyen kezdés után a hazaiak Kovács Csaba találatával megnyerték a második felvonást. A különbség akár jobban is csökkenhetett volna, de ismét kimaradtak a fehérvári előnyök.
A hajrára elfáradtak a fehérváriak, akik ellen a finnek újabb két gólt szereztek.
A tornát a fehérorosz Junost Minszk együttese nyerte, miután gólnélküli mérkőzést követően büntetőkkel 2-1 verte az orosz Avangard Omszk csapatát.
Az első két harmad kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, amelyben az oroszok azért némi mezőnyfölényt ki tudtak harcolni.
A harmadik felvonásban viszont végig egykapuzott az Omszk – köszönhetően elsősorban annak, hogy kétperces kisbüntetések miatt a fehéroroszok rendre emberhátrányban játszottak -, de a minszki védőik sokat korcsolyázva jól blokkoltak, míg kapusuk világklasszis teljesítményt nyújtott.
A hosszabbításban váratlanul a minszkiek léptek fel kezdeményezőbben, három nagy helyzetük azonban kimaradt.
Következett a büntetőpárbaj, amelyet a hallatlanul izgalmas találkozót követően az esélytelenebb fehéroroszok 2-1-re nyertek a torna favoritjaként elkönyvelt oroszok ellen.
Legfrissebb hírek

A BJAHC másodszor is kikapott a Kontinentális Kupában
Jégkorong
2025.10.18. 20:29

Jégkorong KK: a Gyergyó szeretne otthonában továbbjutni
Jégkorong
2025.10.13. 17:34
Ezek is érdekelhetik





