Brett Hull megrendülten jelentette be, hogy felhagy az aktív játékkal
Brett Hull megrendülten jelentette be, hogy felhagy az aktív játékkal
A kiváló szélső tavaly nyáron, még a játékossztrájk előtt írt alá a Phoenixhez, korábbi csapattársa és barátja, a legendás Wayne Gretzky együtteséhez. Azóta azonban eltelt tizennyolc hónap, ami alatt Hull nem sokat edzett, viszont betöltötte a 41. életévét. Ezzel együtt megpróbálta: öt mérkőzésen pályára lépett a Coyotesban, adott is egy gólpasszt, de -3-as plusz-mínusz mutatóval áll, és Gretzky edző egyre kevesebbszer küldte jégre. Az új szabályoknak köszönhetően a játék tempója viszont igencsak felgyorsult, kevesebb a játékmegszakítás, hamarabb kell lereagálni minden eseményt. Így aztán a fejlődő jégkorong elszaladt Hull mellett.
"Be kellett látnom, hogy már nem vagyok olyan, mint amilyennek hittem magam. Nem a harminc, vagy akár 35 éves Brett Hull vagyok. Negyvenegy múltam, és másfél év kihagyás után már nincs meg bennem az, amire ebben az újfajta, izgalmas játékban szükség lenne" – árulta el szemmel láthatóan megrendülten a pályafutása során 741 gólig, 1391 pontig jutó hokis. Ezt a teljesítményt csak Gretzky és Gordie Howe tudta túlszárnyalni.
Legnagyobbak egymás közt: Brett Hull (balra), édesapja, Bobby Hull (középen) ás Wayne Gretzky egy kilencvenes évekbeli All Star-gálán
"Van egy régi mondás, nem tudom kié: az elme még bírná, de a test már nem. Soha nem gondol bele az ember, hogy egyre csak öregszik, és már nem tud megfelelni a maga elé állított elvárásoknak" – mondta a Calgaryban, a St. Louisban, a Dallasban és a Detroitban is megfordult szélső, akinek jelenlegi csapata igencsak nehézkesen kezdte a szezont. Hull ezért úgy döntött, nincs szüksége arra, hogy romló játékával saját nimbuszát rombolja, és támadásoknak tegye ki Gretzkyt amiatt, hogy helyet szorít a csapatban régi barátjának.
Hull kilenc All Star-gálán szerepelt, és 1991-ben az idény legjobb játékosának választották. Kétszeres Stanley-kupagyőztes: 2002-ben a Detroit Red Wings játékosaként nyert, míg 1999-ben a Dallas Stars színeiben ő szerezte a döntő hatodik mérkőzésének harmadik hosszabbításában a végső sikert jelentő találatot.
"Soha nem felejtem el. Az volt az első és eddigi egyetlen kupagyőzelmem, úgyhogy nagyon hálás vagyok azóta is" – mondta Ed Belfour, a Toronto jelenlegi, a Stars akkori kapusa. "Brett hihetetlenül tehetséges játékos volt, mindig ő lőtte a legfontosabb góljainkat. Emellett remek humorérzéke volt, rengeteget tréfálkoztunk az öltözőben."
Hull Detroitban nyerte meg második Stanley-kupáját
Valóban, a jégen nyújtott produkciója mellett Hull a pályán kívül is igazi egyéniség volt, aki mindig kendőzetlenül megmondta a véleményét. "Nekem van a világon a leggyilkosabb nyelvem" – mondta egyszer saját magáról. "Lehet, hogy csak azért támadnak, mert mindenkinél okosabb vagyok?" – vetette fel máskor. Detoritban az akkor húszas éveik elején járó Pavel Dacjukkal és Henrik Zetterberggel játszott egy sorban, amelyet ő csak a "két kölyök meg a vén kecske-sornak" nevezett.
Rengeteget szidta Gary Bettman ligavezért és a korábbi szabályokat is. "Rengeteg mostani változtatás Brettnek köszönhető. Tíz éve ezekről beszél" – mondta róla detrotit csapattársa, Brendan Shanahan.
Hull edzője, Wayne Gretzky is megrendült egy kicsit. "A mai nap talán még annál is jobban megrendített, mikor én vonultam vissza. Az egy új kezdet Brett és a családja számára. Az eredményei magukért beszélnek, példás sportember volt."