Egyre szűkül a kör

Vágólapra másolva!
2004.10.18. 21:10
Címkék
Szép lassan tisztul a kép, egyre szűkül az a kör, amelyből kikerülhet a magyar bajnok Alba Volán-FeVita ellenfele a Kontinentális Kupa január eleji döntőjében.
Az már eddig is tudott volt, hogy az orosz Dinamo Moszkva és a szlovák HKM Zvolen együttese mindenképpen vendégeskedik majd Székesfehérvárott, míg a finálé negyedik résztvevője a selejtezősorozat győztese lesz. Nos, a 2. forduló után erre már csak négy együttesnek, a norvég Storhamar Dragonsnak, a kazah Torpedo Kazcinknak, az olasz HC Milanónak és az ukrán Szokol Kijevnek maradt esélye.
A norvég gárda - miután kiemelt volt - eddig még nem is lépett pályára, a másik három csapat pedig a hét végén lejátszott 2. fordulóból lépett tovább.
Érdekesség, hogy mindanynyian idegenben harcolták ki a továbbjutást. Közülük talán a HC Milanónak volt a legnehezebb dolga: az olaszok az angol Nottinghammal szemben csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően szerezték meg a D-csoport első helyét, míg a Torpedo és a Kijev különösebb gond nélkül jutott tovább.

Kontinentális kupa, 2. forduló
C-csoport (Riga): Junoszty Minszk (fehérorosz)-Csíkszeredai SK (romániai) 12-1, Riga 2000 (lett)-Torpedo Kazcink (kazah) 1-3, Torpedo Kazcink-Junoszty Minszk 3-2, Riga 2000-Csíkszeredai SK 14-4, Torpedo Kazcink-Csíkszeredai SK 8-1, Riga 2000-Junoszty Minszk 0-2. A végeredmény: 1. Kazcink 6 pont, 2. Minszk 4, 3. Riga 2, 4. Csíkszereda 0
D-csoport (Amiens): Nottingham (angol)-HC Milano (olalsz) 2-2, Amiens (francia)-Olimpija Ljubljana (szlovén) 3-0, Nottingham-Olimpija Ljubljana 1-0, Amiens-HC Milano 0-4, HC Milano-Olimpija Ljubljana 9-2, Amiens- Nottingham 1-3. A végeredmény: 1. Milano 5 (15-4), 2. Nottingham 5 (6-3), 3. Amiens 2, 4. Ljubljana 0
E-csoport (Oswiecim): Szokol Kijev (ukrán)-Energija (litván) 9-0, Unia Oswiecim (lengyel)-Esbjerg IK (dán) 2-1, Szokol Kijev-Esbjerg IK 2-1, Unia Oswiecim-Energija 5-3, Esbjerg IK-Energija 5-3, Unia Oswiecim- Szokol Kijev 2-4. A végeredmény: 1. Kijev 6, 2. Oswiecim 4, 3. Esbjerg 2, 4. Energija 0

A 3. forduló (november 19-21, Storhamar) csoportbeosztása: Storhamar Dragons (norvég), Torpedo Kazcink, HC Milano, Szokol Kijev

A döntő (január 7-9., Székesfehérvár) csoportbeosztása: Alba Volán-FeVita, Dinamo Moszkva (orosz), HKM Zvolen (szlovák), a 3. forduló győztese
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: futsal NB I, darts World Grand Prix

Minden más foci
1 órája

Steinmetz Barnabás 50 éves; találkozás Geoff Cameronnal (is)

E-újság
1 órája

A Groupama fantomja – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Mexikói anziksz – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

NFL: a Broncos két TD-s hátrányból felállva elvette a címvédő Eagles veretlenségét

Amerikai sportok
1 órája

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Milan büntetőt rontott, a Juve sorozatban harmadszor ikszelt

Olasz labdarúgás
2 órája

Világcsúcsok dőltek meg a súlyemelő-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik