NHL: Habibulin ismét falazott

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.04.24. 21:10
Címkék
Bár még csupán egy mérkőzésen van túl a főcsoport-elődöntőben, megállapítható: cseppet sem vett vissza a tempóból a Tampa Bay, amely 40-s sikerrel kezdte a Montreal elleni keleti párharcot.
Florida büszkeségei közül végre az egyik legnagyobb kedvenc, Vincent Leca-valier is megvillant, két góllal és egy gólpasszal megterhelve a Canadienst.És persze Nyikolaj Habibulin – már megint. A Lightning orosz kapusa hibátlanul védett, és a rájátszásban immár negyedszer falazta be a kapuját, ami – tekintve, hogy eddig hat mérkőzésen szerepelt – bizony lehengerlő teljesítmény. A gólgyártást Ruszlan Fedotenko kezdte, majd jött az egyébként montreali születésű Lecavalier, aki előbb "korongátirányítással", majd köténygóllal mattolta a később lecserélt Jose Theodore-t, egyértelművé téve a hazaiak fölényét."Hogy úgy mondjam, végig velünk volt a korong, hiszen amit elterveztünk, végre is hajtottuk. De ez még csak az első meccs és az első győzelem volt, úgyhogy várjunk még az ünnepléssel" – hívta fel a figyelmet Lecavalier arra, hogy a playoffban senki sem mehet biztosra. Elvégre a Boston is 3–1-re vezetett már a Canadiens ellen, mégis a kanadaiak nyerték meg a párharcot. ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
8 perce

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
9 perce

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
10 perce

A rosszul sikerült első harmad miatt odalett a Volán hazai veretlensége az osztrák hokiligában

Jégkorong
45 perce

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
47 perce

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
49 perce

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
55 perce

Szabó Levente öt perccel a beállása után gólt szerzett a 2. Bundesligában

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik