NHL: Íme, a tizennyolcadik

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.02.23. 20:37
Címkék
No, csak összejött: szerencsétlen pittsburghiek egymás után a 18. mérkőzésüket is elveszítették, és ezzel új ligacsúcsot állítottak fel  mégsem kerülnek be a rekordok könyvébe, e példátlan sorozat során egyszer ugyanis hosszabbítás után kaptak ki (február 14-én, a St. Louistól), ami egy pontocskát azért hozott a Penguins konyhájára.
A fiúknak mindenesetre nem kell feladniuk, mert ha a következő 13 meccsükön sem tudnak győzni, átadják a múltnak a Winnipeg Jets által az 1980–1981-es idényben felállított, 30 találkozót magába foglaló nyeretlenségi rekordot."Engem elsősorban az dühít, hogy mindig ugyanazokat a hibákat követjük el. Mindig" – hangoztatta a hátvéd Brooks Orpik az Ottawától hazai pályán elszenvedett 6–3-as vereséget követően. Igaza lehet, hiszen a Penguins nagy nehezen egyenlített 1–3-ról, majd szinte azonnal hátrányba került, miután Chris Neil közelről a kapuba vágta a negyedik Senators-gólt. Innen meg már nem volt visszaút, így a folytatásban legfeljebb azért szoríthatott a publikum, hogy Martin Havlatnak összejöjjön a mesterhármas – végül sikerült neki, az utolsó percben szerzett üres kapus találattal.Ha nem is három, de két gólt azért magára vállalt a másik cseh ász, Patrik Elias is, győzelemre vezetve a tavasz közeledtével egyre jobban felpörgő New Jerseyt. Bár igazából nem is az ő nevéhez fűződik az este legszebb alakítása – hanem az egész csapatéhoz, 1–1-es állásnál ugyanis bámulatos módon szerzett ismét vezetést a Devils. David Halltól indult az akció, ő Scott Niedermayert hozta játékba, a kiváló védő azonnal Jamie Langenbrunnerhez továbbított, a támadó meg Scott Gomezhez, aki a kapu előterében passzolt még egyet, Eliashoz, neki pedig a teljesen "elszédülő" calgaryi játékosok asszisztálása mellett nem okozott gondot a hálóba terelnie a pakkot. A művelet nagyjából három másodpercig tartott.NHL, alapszakasz, 132. játéknap

New Jersey Devils–Calgary Flames 3–1

New Jersey Devils–Calgary Flames 3–1
(1–0, 1–1, 1–0). Gólszerző: Elias (5., 37.), T. Stevenson (60. – üres kapu), ill. Kobasew (26. – emberelőny). Kapusok: Brodeur 18 védés/19 lövés, ill. Kiprusoff 23/25
Chicago Blackhawks–St. Louis Blues 3–2 (1–1, 0–0, 1–1, 1–0) – hosszabbítás után. G: Bell (12.), Calder (59. – ee.), Robidas (65.), ill. Tkachuk (6. – ee.), Weinrich (58.). K: Anderson 28/30, ill. Osgood 27/30
Pittsburgh Penguins–Ottawa Senators 3–6 (1–3, 2–1, 0–2). G: Morozov (17. – ee.), Kraft (22.), Malone (38.), ill. Vermette (3.), Havlat (6., 57., 60. – a harmadik ü. k.), Phillips (19.), Neil (39.). K: J.-S. Aubin 28/33, ill. Prusek 23/26
Dallas Stars–Anaheim Mighty Ducks 4–0 (1–0, 1–0, 2–0). G: Lehtinen (18. – ee.), Modano (29.), Morrow (41.), Turgeon (49. – ee.). K: Turco 14/14, ill. Giguere 25/29
Minnesota Wild–Colorado Avalanche 1–3 (0–1, 1–1, 0–1). G: Chouinard (28.), ill. Hejduk (7.), Sakic (37.), P. Kariya (51.). K: Roloson 11/14, ill. Aebischer 24/25
Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt végre a családjáé; Fodor Csengéék már nagyon várják a négyes döntőt

E-újság
5 órája

Videó: hiába vezetett a szünetben a Betis, a Chelsea négy gólt lőtt az utolsó 25 percben

Európa-konferencialiga
5 órája

Pécsi Ármin a Golden Boy-díj jelöltjei között

Labdarúgó NB I
5 órája

Csütörtöki sportműsor: Marozsán ismét a pályán a Roland Garroson

Minden más foci
5 órája

A Chelsea megnyerte a Konferencialigát is!

Európa-konferencialiga
5 órája

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
6 órája

Imre Bence 12 gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
6 órája

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik