Futsal Eb: az orosz szakvezető óvatos, szerinte egy hiba is végzetes lehet

Vágólapra másolva!
2010.01.19. 12:23
Címkék
Megtartották sajtótájékoztatóikat a Budapesten és Debrecenben ma kezdődő futsal Európa-bajnokság C-csoportjában szereplő csapatok szövetségi edzői is.

Andrej Dobovicnik, Szlovénia kapitánya arról beszélt, hogy csapata igen motiváltan várja a rajtot, ám gondot okoz, hogy két játékosa sérülés miatt nem utazhatott Magyarországra, Brkic pedig eltiltás miatt csak a második csoportmeccsen léphet majd pályára – ám ennek ellenére bízik együttesében.Andrej Dobovicnik, Szlovénia kapitánya arról beszélt, hogy csapata igen motiváltan várja a rajtot, ám gondot okoz, hogy két játékosa sérülés miatt nem utazhatott Magyarországra, Brkic pedig eltiltás miatt csak a második csoportmeccsen léphet majd pályára – ám ennek ellenére bízik együttesében.

Acsa Kovaccevics, Szerbia szakvezetője úgy vélekedett, hogy a csoport igen kiegyensúlyozott, nincs nagy különbség a csapatok játékereje között, így ha együttese kellően motivált lesz, jó eredményeket érhet el, és továbbléphet a torna egyenes kieséses szakaszába.

Szergej Szkorovics, Oroszország szövetségi edzője kijelentette: cseppet sem lesz könnyű az övéi számára a szerdai, Szlovénia elleni nyitó meccs, ám hibázásra nincs lehetőség, hiszen a háromcsapatos rendszerben mindössze két mérkőzésen dől el a továbbjutás.

„Hiába tartanak minket a csoport favoritjainak, egy apró megingás akár a legjobbak vesztét is okozhatja – jelentette ki. – Két bronzérmet szereztünk az eddigi Európa-bajnokságokon, de ne kérjen senki arra, hogy a jelenlegi gárdát a 2001-es vagy a 2007-es harmadik helyezetthez hasonlítsam. Ezt csak akkor teszem meg, ha a kontinensbajnokság befejeződött...”
Legfrissebb hírek

Le Court kicentizett győzelme sárga trikót ért

Kerékpár
20 perce

Erste Liga: walesi edző a Brassónál

Jégkorong
33 perce

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
33 perce

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
34 perce

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
44 perce

Eb-bronzérmes a magyar férfi futócéllövő-trió

Egyéb egyéni
1 órája

Bondár Anna szettelőnyről kapott ki a varsói tenisztornán

Tenisz
1 órája

Osztrák jégkorongliga: Horváth Milán a Ferencvároshoz igazolt

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik