De hová lett dr. Mezey?

Vágólapra másolva!
2013.03.15. 16:03
Címkék
2012.08.19-én jelent meg interjú Dr.Mezeyvel a boon.hu-n. Mezey ebben a cikkben elmondta, hogy 2015-re tervezi visszavonulását, és már azt is tudja...

dr.Mezey Györgydr.Mezey György

2012.08.19-én jelent meg interjú Dr.Mezeyvel a boon.hu-n.

Mezey ebben a cikkben elmondta, hogy 2015-re tervezi visszavonulását, és már azt is tudja, ki lesz az utóda.

Mint tudjuk, Mezeyt 2012 év végén, érdemei elismerése mellett felmentették az Edzőképző Központ éléről, és Szalay Lászlót nevezték ki helyette. Fél évet kértek még tőle, hogy segítsen Szalaynak az átadás–átvételben.

Azt Mezey elbeszéléséből tudjuk, hogy él-hal a magyar fociért, és mindent megtesz a felemelkedéséért. Már ha megfizetik.

Így tett akkor is, amikor Kisteleki István 2006-ban megköszönte neki a munkáját.

Bicskei Bertalan – aki átvette helyette az edzőképzést –, elmondása szerint akkor átadás–átvételre azért nem került sor, mert Mezeynek nem volt mit átadni.

Értsd:

  • az összes létező előadás (PRO, A-, B-, D-kurzus) anyaga, ami egyébként az MLSZ szerzői tulajdona, kézen-közön eltűnt

Majd a magyar fociért élő-haló Mezey – Bicskei szerint –, az UEFA-nál jelentette fel a magyar edzőképzést.

Értsd:

  • magyar szakember, a magyar edzőképzést akarta ellehetetleníteni.

Bicskei feltételezése igaznak tűnhet, hisz Mezey önmaga jelentette ki, amikor 2010-ben ismételten átvette az edzőképzést, hogy nélküle csak rombolás történt az edzőképzés frontján.

Nos! Mezey ismét eltűnt. Nem segíti Szalay munkáját, nem segíti az edzőképzés problémamentes átadását. Állítólag nem vállalta ezt a feladatot. Méltatlannak ítélte a munkát. Helyette az UEFA-nál dolgozik tovább!

A magyar fociért?

Azt majd a labdarúgó-történészek eldöntik egyszer, hogy Mezey a magyar fociért élt, vagy a magyar foci élt Mezeyért. Az eredményeket ismerve az utóbbi lehet a megoldás!

Legfrissebb hírek

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
18 perce

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
30 perce

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
35 perce

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
36 perce

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
1 órája

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
1 órája

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
1 órája

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik