Ligue 1: bezárják a Lens stadionját, amíg nem dönt a szövetség

Vágólapra másolva!
2021.09.20. 17:57
null
A francia szurkolók nem először balhéztak ebben az idényben az élvonalban (Fotó: AFP)
A Francia Labdarúgóliga határozatának értelmében a fegyelmi bizottság döntéséig zárt kapuk mögött kell játszania a Lens együttesének azt követően, hogy a klub szurkolói szombaton összecsaptak a címvédő Lille drukkereivel.

 

Az illetékes testület október 6-án tárgyalja az ügyet, addig a Lens nézők nélkül kénytelen megvívni szerdán a Strasbourg, és október 1-jén a Stade de Reims elleni bajnokikat.

Az északkeleti derbin 15 helyett 40 percig tartott a szünet, mert a két szurkolótábor tagjai elkezdték egymást dobálni különböző tárgyakkal, majd a hazaiak közül jó néhányan a pályán keresztül a vendégszektor felé rohantak, ahonnan szintén többen bejutottak a gyepszőnyegre. A dulakodásnak a biztonsági személyzet és a rohamrendőrök közbelépése vetett véget.

Nem ez volt az első rendbontás a francia élvonal mostani idényében: augusztus 22-én az OGC Nice–Olympique Marseille találkozó félbeszakadt, miután a hazai drukkerek a második félidőben a pályára özönlöttek és megtámadták a vendégcsapat játékosait. A szövetség a Nice csapatát megfosztotta két bajnoki ponttól, de az egyiknek a levonását felfüggesztette. A meccset október 27-én semleges helyszínen újrajátsszák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik