Egyéves börtönbüntetésre ítélték Patrice Evrát, a Man. United korábbi francia klasszisát

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.07.12. 20:31
Patrice Evra (Fotó: Getty Images, 2023)
Egy franciaországi bíróság egyéves börtönbüntetést szabott ki Patrice Evrára, aki az ítélet szerint évek óta nem fizet gyermektartást. A büntetést egy évre felfüggesztették, a korábbi kiváló francia labdarúgó fellebbez.

Patrice Evra állítja, a vádak megalapozatlanok; jogi képviselője szerint az exlabdarúgó egy dél-franciaországi úszómedencés házat elvált felesége rendelkezésére bocsátott, továbbá kölcsönadott neki kétmillió eurót maga és a gyerekek megélhetésére.

A védelem érvelése úgy szól, hogy az asszony ezt az adósságot nem hajlandó törleszteni, Evra emiatt nem utal neki több pénzt, és ezt a helyzetet értelmezte a bíróság – a fellebbezés szerint hibásan – úgy, hogy a futballista egymillió euróval tartozik két gyermeke édesanyjának.

Evra kora egyik legjobb balhátvédje volt, a Monacóban, a Manchester Unitedben és a Juventusban töltötte 2018-ban lezárult játékoskarrierje legszebb éveit, míg a francia válogatottban 2004 és 2016 között 81-szer lépett pályára, 2016-ban Eb-ezüstérmes lett. 

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó meccs 89. percében megdőlt a francia bajnokság idénybeli egyfordulós gólrekordja

Francia labdarúgás
2025.10.19. 22:58

Negóék egy órán át emberhátrányban játszva csúnyán kikaptak az OM-től

Francia labdarúgás
2025.10.18. 23:20

Mindkét Doué fivér gólpasszt adott, a PSG nem bírt odahaza a Strasbourggal

Francia labdarúgás
2025.10.17. 22:56

A franciák simán nyertek, Kylian Mbappé a gólja és a gólpassza után megsérült

Foci vb 2026
2025.10.10. 23:04

Hiába a két bajnoki érem, elküldte edzőjét a Monaco – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.10.09. 17:15

Loic Nego: Elképesztő volt Franciaország ellen játszani

Magyar válogatott
2025.10.07. 16:56

Kylian Mbappé a lelátón ünnepelt: öccse, Ethan gólja akadályozta meg a PSG győzelmét Lille-ben

Francia labdarúgás
2025.10.05. 22:45

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.10.04. 23:05
Ezek is érdekelhetik