Lyon: 36 év után távozik a klubot naggyá tevő elnök

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.05.08. 10:29
null
Jean-Michel Aulas (Fotó: AFP)
Harminchat év után távozik a Lyon klubelnöki posztjáról a francia labdarúgás közelmúltjának egyik legbefolyásosabb szereplője, Jean-Michel Aulas.

 

A klub hétfői hivatalos közleménye szerint a 74 éves Jean-Michel Aulas a jövőben a Lyon tiszteletbeli elnöke lesz. Az elnöki posztot az OL-t nemrégiben megvásárló, amerikai John Textor tölti be a vezetőség május 5-i döntése értelmében.

Aulas 1987 óta elnökölte a lyoni futballcsapatot, és remek márkát épített fel: a hivatalba lépésekor második ligás csapat 1989-ben feljutott az élvonalba, majd négy dobogós helyezést követően egyhuzamban hétszer (2002–2008) bajnok lett.

Az OL 23 éven át minden idényben szerepelt valamelyik európai kupában (többnyire a Bajnokok Ligájában). A sorozat 2020-ban megszakadt; az amerikai tulajdonos célja, hogy a lyoni klub – amely az Aulas-érában új stadionnal is gazdagodott, továbbá európai szinten is meghatározó női csapatot épített fel – újra a francia bajnokság legjobbjai közé emelkedjen.

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
8 órája

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

„Érthetetlen döntés...” – fellebbez kizárása ellen a Lyon

Francia labdarúgás
2025.06.25. 10:11

Adóssága miatt kizárták az Olympique Lyont a francia élvonalból

Francia labdarúgás
2025.06.24. 21:19

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54
Ezek is érdekelhetik