A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.10. 20:12
null
Rayan Cherki aláírt a Manchester Cityhez (Fotó :Getty Images)
Az angol labdarúgó-élvonalbeli Manchester City a klubvilágbajnokságon szereplő kluboknak létrehozott speciális átigazolási időszak zárása előtt jelentette be, hogy szerződtette az Olympique Lyontól a 21 éves, francia válogatott támadó középpályást, Rayan Cherkit.

Mint ismert, a klubokat sürgette az idő, hogy bejelentsék új szerzeményeiket, mert a klub-vb-t megelőző időszakra életre hívott speciális átigazolási ablak június 10-én zárul. A Manchester City hétfőn bejelentette, hogy megszerezte a Wolverhampton algériai szélső védőjét, Rajan Ait-Nurit, majd kedden közölte, hogy a Chelsea kapusa, Marcus Bettinelli is a klubnál folytatja, de Rayan Cherki és az olasz Milantól érkező holland középpályás, Tijjani Reijnders szerződtetése még várat(ott) magára.

A manchesteriek aztán kedd este hivatalos honlapjukon tették közzé, hogy szerződtették a Lyontól Rayan Cherkit, aki öt évre, 2030-ig kötelezte el magát.

A 21 éves támadó középpályás teljes eddigi pályafutását az Olympique Lyonnál töltötte, amelynél az utánpótláscsapatokat végigjárva már 2020-ban felkerült a felnőttekhez, itt 185 mérkőzésen 29 gólig és 45 gólpasszig jutott, a mögöttünk hagyott évadban pedig az OL egyik legjobbja volt a 44 meccsen jegyzett 12 góljával és 20 gólpasszával. Nem véletlen, hogy számos élcsapat szerette volna megszerezni.

„Ez egy álom számomra. Őszintén, rendkívül különleges, hogy csatlakozhattam egy olyan klubhoz, mint a Manchester City, amely megadta a lehetőséget, hogy újabb lépést tegyek a pályafutásomban. Egész életemben ezért dolgoztam ennyire keményen. Imádom ezt a sportot, és alig várom, hogy Manchesterben tovább fejlődhessek Peppel és a szakmai stábjával”fogalmazott Rayan Cherki.

Bár a manchesteriek nem közölték, az angol lapok úgy tudják, a City 30 millió fontot (35 millió euró) fizetett a Lyonnak Cherki játékjogáért, a francia támadó középpályás pedig már új klubjával vehet részt a hétvégén kezdődő klubvilágbajnokságon.

 

Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
7 órája

Kölcsönadta Grealisht a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
15 órája

Isak döntött: a Liverpoolhoz akar igazolni

Angol labdarúgás
16 órája

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
19 órája

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

Marozsán Dzsenifer a szaúdi ligába igazolt

Minden más foci
2025.08.10. 17:10

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05
Ezek is érdekelhetik