Franciaország: a rasszizmussal vádolt PSG-edző feljelenti rágalmazóit és zaklatóját

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.14. 14:51
null
Christophe Galtier tagadja a rasszista vádakat (Fotó: Getty Images)
A nizzai ügyész, Xavier Bonhomme közlése szerint  faji vagy vallási hovatartozásra irányuló diszkrimináció feltételezett elkövetése miatt vizsgálatot és házkutatást folytatnak az OGC Nice helyiségeiben azok után, hogy a Paris Saint-Germain jelenlegi vezetőedzőjét, a csapatot korábban irányító Christophe Galtier-t rasszista vádakkal rágalmazták meg – írja a L’Équipe.

 

Christophe Galtier a 2021–2022-es idényben irányította az OGC Nice-t, a csapat korábbi sportigazgatója, Julien Fournier pedig egy rádióműsorban arról beszélt, hogy Galtier rasszista kijelentései miatt panaszt tett a klub vezetőségénél, mert a hírek szerint Galtier azt mondta: „nem lehet annyi fekete és muszlim a csapatban”.

A Paris Saint-Germain vezetőedzője határozottan tagadta a vádakat, s a legfrissebb hírek szerint úgy döntött, hogy rágalmazás miatt feljelent Julien Fournier mellett két újságírót, Daniel Riolót és Romain Molinát, valamint egy ismeretlen tettest zaklatás és halálos fenyegetés miatt, mert sértő üzeneteket kapott egy szurkolótól, miután nyilvánossá vált a telefonszáma.

Emellett a nizzai ügyész Twitter-oldalán közölte, hogy faji vagy vallási hovatartozásra utaló munkahelyi diszkrimináció miatt vizsgálódnak az OGC Nice-nél, Galtier ügyében pedig nyomozás indult a vádak miatt.

 

Legfrissebb hírek

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
11 órája

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

Luis Enrique: Nem tudom, hogy igazságos-e a végeredmény, de a futball már csak ilyen játék

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:55

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10

A BL-döntőben kezdő PSG három helyen frissült – kezdőcsapatok az Európai Szuperkupa-meccsre

Minden más foci
2025.08.13. 20:08

„Teljes tiszteletlenség!” – Donnarumma ügynöke jogi lépéseket fontolgat

Francia labdarúgás
2025.08.13. 09:47
Ezek is érdekelhetik