Vb-2022: argentin álom, brazil rémálom – nemzetközi sajtóvisszhang

Vágólapra másolva!
2022.12.10. 14:45
null
Neymar (Fotó: AFP)
A labdarúgó-világbajnokság pénteki negyeddöntőinek nemzetközi sajtóvisszhangja az argentinokat élteti.


Argentína:

Clarín: „Az argentin válogatott már a világ négy legjobb csapata között. Mindent megtettek azért, hogy bekerüljenek az elődöntőbe, de meg kellett szenvedniük a sikerért. A rendes játékidő utolsó tíz percének figyelmetlenségei és a gyenge spanyol játékvezető, Antonio Mateu Lahoz több mint tízperces hosszabbítása túl nagy büntetés volt.”

La Nación: „A csapat, amely olyan erős, mint egy tölgyfa, és mindig szenvedélyesen tör előre. Scaloni együttese az eufória és a félelem között liftezett egy összetett és durva mérkőzésen. Hollandia arra kényszerítette, hogy megmutassa a tartását és ezt meg is tette a 11-es rúgások során.”

Spanyolország

AS: „A futballszurkolók számára az az egyik legszomorúbb, ha a kedvenceiket sírni látják. Pontosan ez történt pénteken Neymarral, miután a brazil válogatott kiesett a vb negyeddöntőjében, miközben a drukkerek 2002 után egy újabb vb-címre áhítoztak.”

Marca: „Az Albiceleste már háttal állt a falnak, a hosszabbításban nagyon fájó mélységet kellett megélnie, miután a rendes játékidő utolsó pillanataiban ellenfele kiegyenlített. De az epikus és nem túl szép mérkőzés folytatásában a hollandok már nem adtak hírt magukról.”

Nagy-Britannia

Daily Mirror: „Lionel Messi újabb mesterkurzust tartott, hogy életben tartsa világbajnoki álmait, Emi Martínez pedig hős lett a 11-esek során. Első lecke Brazíliának: soha nem írd le Horvátországot, még akkor sem, ha egy olyan tehetség van a soraidban, mint Neymar. Második lecke: soha ne hagyd az utolsó sorozatra a legjobb 11-es rúgódat, mert lehet, hogy nem kerül rá sor.”

Franciaország

L'Équipe: „Neymar mindent megtett, hogy hős legyen, gólt szerzett a hosszabbításban, amellyel beállította Pelé rekordját. A végén azonban a 10-es ismét elbukott.”

Olaszország

Gazzetta dello Sport: „Végre, Lautaro! Oly sok hiba után a döntő 11-es: Argentína a lábai előtt hever. Az Internazionale játékosa eddig még nem szerzett gólt, de hidegvérrel értékesítette a 11-est, amely a horvátok elleni elődöntőbe repítette a csapatát.”

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik