Vb 2022: a dél-afrikaiak újrajátszanák a Ghána elleni mérkőzésüket

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.11.15. 21:54
null
Nem ért egyet a játékvezetők döntéseivel a Dél-afrikai Labdarúgó-szövetség ügyvezetője (Fotó: Getty Images)
A Dél-afrikai Labdarúgó-szövetség (SAFA) panasszal fordult a sportág nemzetközi (FIFA), valamint afrikai (CAF) irányító szervezetéhez, és megkérdőjelezhető játékvezetői döntésekre hivatkozva kérte a Ghána elleni, vasárnapi világbajnoki selejtező újrajátszását.

 

A dél-afrikaiaknak már a döntetlen is elég lett volna a csoportgyőzelemhez, és ahhoz, hogy bejussanak a zóna utolsó kvalifikációs körébe, Ghánában azonban 1–0-s vereséget szenvedtek. Legyőzőjük így pontszámban beérte, és több szerzett góljának köszönhetően megelőzte a dél-afrikaiakat, akik búcsúztak.

Tebogo Motlanthe, a SAFA ügyvezetője a szervezet közösségi oldalán hétfőn azt írta, hogy a játékvezetők eldöntötték a mérkőzést, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Motlanthe úgy látta, hogy számos ítélet ellenük irányult, közöttük az a büntető is, amely eldöntötte a meccset. Kifejtette, úgy érzik, mintha kirabolták volna őket, mert a büntető nem egyedi eset volt, a bírók ugyanis több esetben hoztak megkérdőjelezhető ítéleteket.

A 33. percben a ghánai csapat győztes gólját szerző André Ayew viszont úgy látta, hogy a büntetőt teljesen egyértelmű szabálytalanság előzte meg, sőt további kettőt kellett volna megítélni a javukra a találkozón, amelyen az ellenfelet nem érte semmiféle méltánytalanság.

A dél-afrikaiak számára nem lenne szokatlan, hogy újra kell játszaniuk vb-selejtezőt, a 2018-as sorozatban a Szenegál elleni mérkőzésüket kellett megismételni, mert a ghánai Joseph Lamptey játékvezető érintett volt a meccsel összefüggő fogadásban, ezért szándékosan csalt. Lampteyt később örökös eltiltással sújtották.

Motlanthe hangsúlyozta, az lenne az igazságos, ha ugyanúgy elrendelnék a találkozó újrajátszását, mint akkor.

AFRIKAI VB-SELEJTEZŐK
MÁSODIK SZAKASZ, 6. FORDULÓ
G-CSOPORT
Ghána–Dél-Afrika 1–0

G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Ghána 6
4
1 1
7–3 +4 13
2. Dél-Afrika
6
4
1 1 6–2 +4 13
3. Etiópia 6
1 2
3 4–7 –3 5
4. Zimbabwe 6
2
4
2–7 –5 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik