Vb 2022: Eriksen fő célja volt a szereplés

Vágólapra másolva!
2022.10.25. 13:22
null
Christian Eriksennek fontos célja, hogy pályára lépjen a vb-n (Fotó: AFP)
Christian Eriksen egyik fő célja volt, hogy játszhasson a november 20-án kezdődő katari labdarúgó-világbajnokságon – írja az MTI.

A 30 éves dán középpályás tavaly júniusban az Európa-bajnokságon, a Finnország elleni csoportmérkőzés első félidejének végén szívmegállás miatt összeesett a gyepen, de csapattársainak, valamint az orvosi stáb gyors beavatkozásának köszönhetően újra tudták éleszteni, és megmentették az életét. A beavatkozás után kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért.

Később klubcsapata, az Internazionale közös megegyezéssel felbontotta a szerződését, mert az olaszországi szabályozások nem tették lehetővé, hogy szívritmus-szabályozóval pályára lépjen. Eriksen tavasszal a Brentford játékosaként tért vissza, nyártól pedig már a Manchester United futballistája, miközben idén nyolcszor lépett pályára a dán válogatottban, szeptemberben a vb-ezüstérmes horvátok ellen be is talált.

„Az elsők között volt, amiről beszéltem az orvosokkal, hogy a célom az: pályára lépjek a világbajnokságon, amennyiben minden rendben lesz. Ez volt az álmom abban az időben” – idézte fel a nehéz időszakot Eriksen. A 117 válogatottbeli fellépésén 39 gólt szerző középpályás jó formában érzi magát, bevallása szerint semmi nem állhat az útjába.

A dán válogatott a vb-n a címvédő franciákkal, valamint az ausztrálokkal és a tunéziaiakkal szerepel azonos csoportban.

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
15 órája

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.01. 15:32

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58
Ezek is érdekelhetik