Vb 2022: Völler szerint Anglia, Brazília és Németország az esélyes

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.29. 16:14
null
Völler szerint Anglia, Brazília és Németország az esélyes a katari világbajnokságon (Fotó: AFP)
Rudi Völler szerint az angol, a brazil és a német labdarúgó-válogatott lesz a világbajnoki cím esélyese a novemberben és decemberben sorra kerülő katari tornán – írja az MTI.

 

Völler 1990-ben játékosként világbajnok lett, 2002-ben pedig szövetségi kapitányként a döntőig menetelt a németekkel. Kedden azt nyilatkozta, nagyon bízik a Hans-Dieter Flick irányította megújult csapatban, amelyet – Anglia és Brazília mellett – esélyesként tart számon.

Németország mind a nyolc mérkőzését megnyerte azóta, hogy Flick tavaly nyáron átvette Joachim Löw helyét a kispadon. Völler megjegyezte, a csapat az utóbbi időben meggyőző volt, bár az ellenfelek nem voltak olyan minőségűek, hogy ez komoly értékmérő legyen. Reményei szerint a következő ellenfelek hatására tovább javul majd a németek teljesítménye.

Az első igazi próbatétel kedden (ma) este következik a Hollandia elleni barátságos meccsen, nyáron pedig a Nemzetek Ligájában az Európa-bajnok Olaszországgal, az Eb-döntős Angliával, valamint Magyarországgal találkoznak.

Völler elmondta, nagy reményeket fűz a Chelsea támadójátékosa, Kai Havertz szerepléséhez.

„Meg vagyok győződve róla, hogy Kai nagyon jól teljesít majd a világbajnokságon. A Chelsea-ben egy olyan világklasszis csatár, mint Romelu Lukaku hetek óta a kispadon ül, mert nem tudja túlszárnyalni Kait” – magyarázta Völler, aki a Bayer Leverkusen ügyvezetőjeként jól ismeri Havertzet.

A világbajnokságot november 21. és december 18. között rendezik Katarban, a csoportsorsolás pénteken lesz.

Legfrissebb hírek

Messi visszaemlékezett pályafutása legszebb hónapjára – képek

Minden más foci
2024.12.18. 15:13

Nagelsmann jó jelnek veszi, hogy Völler marad a német labdarúgó-válogatottnál

Minden más foci
2024.04.08. 21:22

Kép: rendkívül kreatív módon alkották újra argentin gyerekek Martínez legendás védését

Minden más foci
2024.03.28. 12:51

Eb 2024: Az első összecsapástól euforikus hangulatot akarunk teremteni – Völler

Foci Eb 2024
2024.03.06. 17:12

Argentína: milliárdokért árverezték el Messi vb-mezeit

Foci vb 2022
2023.12.14. 20:19

Eb 2024: Hiányoznak a német erények! – Rudi Völler

Német labdarúgás
2023.11.23. 08:32

Vb 2022: kalapács alatt Messi hat meze, rekordárat remélnek

Foci vb 2022
2023.11.20. 17:55

Ligue 1: a PSG elnöke visszaszólt a klubot kritizáló Messinek

Francia labdarúgás
2023.09.24. 17:38
Ezek is érdekelhetik