Vb 2018: Dicsőség Ukrajnának! – viccelt a horvát védő

Vágólapra másolva!
2018.07.08. 09:18
Egy általa viccnek titulált kijelentés miatt magyarázkodnia kellett Domagoj Vidának az Oroszország–Horvátország vb-negyeddöntő után. A horvát labdarúgó-válogatott védője Ukrajnát éltette a házigazda oroszok kiejtését követő ünneplés során.

Vida a kétszer tizenöt perces hosszabbításban, majd a tizenegyespárbajban is betalált a szombat esti mérkőzésen, majd a negyeddöntő után még lejjebb húzta a népszerűségi indexét az orosz emberek körében.

„Dicsőséget Ukrajnának!”
– kiabálta Vida a kilenc másodperces videóban a 2014-ben a kijevi Majdan téren az oroszok ellen tüntető és harcoló ukrán hazafiak jelmondatát.

A 29 éves védő a Besiktas játékosa, de 2012 és 2018 között a Dinamo Kijevet erősítette.

A videóban Vida a korábbi dinamós klubtársával és válogatottbeli csapattársával, Ognjen Vukojeviccsel együtt szerepel, aki jelenleg a kijeviek játékosmegfigyelőjeként dolgozik a Balkánon, és Vida kijelentése után a Dinamónak, valamint Ukrajnának ajánlotta a negyeddöntős sikerüket.

Vida magyarázatként azzal állt elő, hogy csak tréfának szánta az egészet.

„Ez a győzelem Horvátországé, semmi köze a politikához. Csak vicc volt. A Dinamo révén vannak Ukrajnában barátaim, de semmi többre nem kell gondolni
– nyilatkozta a védő a sports.ru-nak, majd arra a kérdésre, hogy az oroszok esetleg nem találták mókásnak a megnyilvánulását, ezt válaszolta: – Szeretem az orosz embereket, tényleg csak egy vicc volt.”

A nemzetközi szövetség (FIFA) mindenesetre vizsgálatot indított az ügyben.

FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ

OROSZORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 2–2 (1–1, 1–1, 1–2) – tizenegyesekkel 3–4
Szocsi, Fist Olimpiai Stadion. 44 287 néző. V: Sandro Ricci (brazil)
OROSZORSZÁG: Akinfejev – Mário Fernandes, Kutyepov, Ignasevics, Kudrjasov – Zobnyin, Kuzjajev – Szamedov (Jerohin, 54.), Golovin (Dzagojev, 102.), Cserisev (Szmolov, 67.) – Dzjuba (Gazinszkij, 79.). Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov
HORVÁTORSZÁG: Subasic – Vrsaljko (Corluka, 97.), Lovren, Vida, Strinic (Pivaric, 74.) – Rakitic, Modric – Rebic, Kramaric (Kovacic, 88.), Perisic (Brozovic, 63.) – Mandzukic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
Gólszerző: Cserisev (31.), Mário Fernandes (115.), ill. Kramaric (39.), Vida (101.)
Sárga lap: Gazinszkij (109.), ill. Lovren (35.), Strinic (38.), Vida (101.), Pivaric (114.)

Legfrissebb hírek

Vezettek, de csak ikszeltek Azerbajdzsánban az ukránok

Foci vb 2026
10 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:54

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
2025.06.18. 22:55

A horvátok hétgólos győzelemmel szálltak be a versenybe a vb-ért

Foci vb 2026
2025.06.06. 22:56

Szétlövés döntött, Magyarország bronzérmet szerzett a férfi vízilabda-vk-n

Vízilabda
2025.04.13. 19:49

„Ma a franciák voltak a jobbak” – Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.03.24. 11:40

Olise góllal és gólpasszal járult hozzá a franciák NL-elődöntőbe jutásához

Minden más foci
2025.03.23. 23:51
Ezek is érdekelhetik