Vb 2018: a görög és a horvát drukkerek sem szurkolhatnak idegenben

Vágólapra másolva!
2017.10.26. 17:38
A görög és a horvát drukkerek sem szurkolhatnak labdarúgó-válogatottjuk idegenbeli világbajnoki pótselejtezőjén, erről a két érintett ország sportági szövetsége állapodott meg egymással.

„A horvát és a görög szövetség vezetői Athénban megállapodtak, hogy a párharc során egyik mérkőzésen sem lesznek vendégszurkolók” – jelezte csütörtöki közleményében a horvát szövetség (HNS). A döntésről – amelyet „kockázatos biztonsági tényezőkkel” indokoltak – tájékoztatták a nemzetközi (FIFA), valamint az európai (UEFA) szervezetet.

A két szövetség illetékeseinek félelme nem alaptalan. A két válogatott fanatikusai a 2012-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban is randalíroztak az egymás elleni meccsek során, de a görög és horvát drukkerek ellentéte a Dinamo Zagreb–PAOK Európa-liga-találkozón is fellángolt.

A két szövetség illetékeseinek félelme nem alaptalan. A két válogatott fanatikusai a 2012-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban is randalíroztak az egymás elleni meccsek során, de a görög és horvát drukkerek ellentéte a Dinamo Zagreb–PAOK Európa-liga-találkozón is fellángolt.

A rendbontáshoz persze nem feltétlenül van szüksége egyik félnek a másikra. A horvát szurkolók a 2016-os Eb-n több alkalommal sportszerűtlenül viselkedtek, ezért az Izland és a Törökország elleni vb-selejtezőjüket zárt kapuk mögött rendezték meg. A görög bajnokságot pedig a közelmúltban több alkalommal kellett ideiglenesen felfüggeszteni a nézőtéri atrocitások miatt.

A vb-pótselejtezős párharc első felvonását a zágrábi Maksimir Stadionban rendezik meg november 12-én, míg a visszavágóra három nappal később az athéni Karaiszkakisz-stadionban kerül sor.

Legfrissebb hírek

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
14 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
14 órája

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2025.08.22. 13:40

Észak-Macedónia elleni sima győzelemmel javított férfi kosárlabda-válogatottunk

Kosárlabda
2025.08.09. 19:43

Kettőből kettő – amikor még természetes volt, hogy a mieink kijutnak a futball-vb-re

Képes Sport
2025.07.23. 14:07

A mieink még a rajtra várnak, a dél-amerikai óriások pedig már kijutottak – így áll a 2026-os vb selejtezője

Foci vb 2026
2025.06.15. 07:40
Ezek is érdekelhetik