Vb 2018: a 95. percre hagyták, de megvan a 13. vb-szereplő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.08. 06:18
null
Kendall Waston (pirosban) vb-szereplést érő fejesének pillanata (Fotó: AFP)
Egy pont kellett Costa Ricának a Nate-hurrikán miatt egy nappal későbbre halasztott, Honduras elleni világbajnoki selejtezőn, és ha a lehető legnehezebben is, de megszerezte azt az egy pontot Óscar Ramírez együttese, amely 13. válogatottként kvalifikálta magát a világbajnokságra.

Costa Ricának a 0–0 is jó lett volna, de miután Eddie Hernández bombaerős fejesével a 66. percben vezetést szerzett Honduras, hirtelen igyekeznie kellett a házigazdának.

A 90 perc kevés volt a csapatnak, de a hatperces ráadás éppen elég volt. A 95. percben Bryan Ruiz Beadása után Kendall Waston fejelt a hondurasi kapuba, s kezdődhetett a népünnepély.

Honduras sem vesztette el a reményt a vb-re való kijutásra, de hazai pályán Mexikó ellen nem lesz könnyű feladata.

Az 5. selejtezőkörből az első három helyezett kijut a vb-re (Mexikó már korábban kivívta a vb-szereplést), a negyedik helyezett interkontinentális pótselejtezőt vív az ázsiai zóna Ausztrália–Szíria párharcának győztesével.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

LABDARÚGÓ-VB 2018
SELEJTEZŐ, CONCACA-ZÓNA
5. SELEJTEZŐKÖR, 9. FORDULÓ

Costa Rica–Honduras 1–1 (Waston 95., ill. E. Hernández 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Mexikó 9 6 3 14–4 21
2. Costa Rica 9 4 4 1 13–6 16
3. Egyesült Államok
9 3 3 3 16–11 12
4. Panama 9 2 4 3 7–9 10
5. Honduras 9 2 4 3 10–17 10
6. Trinidad és Tobago 9 1 8 5–18 3

A ZÓNA HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI

OKTÓBER 11., SZERDA
2.00:
Trinidad és Tobago–Egyesült Államok
2.00: Panama–Costa Rica
2.00: Honduras–Mexikó

A 2018-AS VILÁGBAJNOKSÁGRA EDDIG KIJUTÓ VÁLOGATOTTAK
1. Oroszország házigazda
2. Brazília 2017. március 28.
3. Irán
2017. június 12.
4. Japán
2017. augusztus 31.
5. Mexikó
2017. szeptember 1.
6. Belgium
2017. szeptember 3.
7. Dél-Korea
2017. szeptember 5.
8. Szaúd-Arábia 2017. szeptember 5.
9. Németország
2017. október 5.
10. Anglia
2017. október 5.
11. Spanyolország
2017. október 6.
12. Nigéria
2017. október 7.
13. Costa Rica
2017. október 7.
Legfrissebb hírek

Nem született meglepetés a négy között, Mexikó és az Egyesült Államok meccsel az Arany-kupáért

Minden más foci
2025.07.03. 07:31

Meglepetés! Honduras tizenegyesekkel elődöntős az Arany-kupán, Mexikó is ott van a négy között

Minden más foci
2025.06.29. 08:05

Videó: sztár lett a hondurasi szurkolóból, aki hatalmasat esett az Arany-kupa-meccsen

Minden más foci
2025.06.22. 12:19

Curacao az utolsó pillanatban egyenlített Kanada ellen az Arany-kupában

Minden más foci
2025.06.22. 08:27

Arany-kupa: Mexikó és Costa Rica is bejutott a negyeddöntőbe

Minden más foci
2025.06.19. 07:29

Arany-kupa: a PSV légiósa az első válogatott góljait szerezte, az Egyesült Államok kiütötte ellenfelét

Minden más foci
2025.06.16. 07:49

Három futballbajnokságban minden edzőt kirúgtak egy év alatt, és az olasz Serie A is kockázatos hely

Minden más foci
2025.04.23. 11:58

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:55
Ezek is érdekelhetik