Argentína: Mindannyian a vb-aranyról álmodunk - Messi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.11. 13:22
Mint ismert, az argentin labdarúgó-válogatott 5–2-es Paraguay elleni sikerével biztosította a helyét a 2014-es brazíliai világbajnokságon, de Lionel Messi nem érné be ennyivel.
A Barcelona kiválósága csapatával nyert bajnoki címet, Spanyol Kupát, spanyol és Európai Szuperkupát, klubvilágbajnoki címet, Bajnokok Ligáját, a hazájával pedig olimpiai bajnoki címet, és nem mellesleg kapott még négy aranylabdát is.Az argentin nagyválogatottal azonban egyelőre nem jött össze neki az igazi áttörés, ám reményei szerint egy év múlva már a világbajnoki cím sem hiányzik majd a listáról. Az argentinok legutóbb 1986-ban örülhettek vb-aranynak.„Arról álmodom, hogy megnyerjük a világbajnokságot, mind ez tesszük Argentínában – mondta Messi. – Ugyanakkor nagyon hosszú az út még addig.”

Az első lépés mindenesetre kipipálva, Paraguay kiütése után a vb-szereplés már biztosítva van hazájának.

„Megkaptuk, amit akartunk, bár nehéz volt itt játszani. A legfontosabb az volt, hogy a lehető leghamarabb kvalifikáljuk magunkat a vb-re. Így akarjuk folytatni, és továbbra is győzni szeretnénk” – tette hozzá a Barcelona támadója.

A katalánok állítólag megkérték az Argentin Labdarúgó-szövetséget (AFA), hogy a további selejtezőkön tekintsenek el Messi játékától, a támadó azonban egyértelműsítette a szándékait:

„Nem tudok erről az egészről semmit. Én mindig játszani akarok az argentin válogatottban” – zárta mondandóját Messi.
Legfrissebb hírek

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.10. 06:47

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.07. 10:51

Klub-vb: Messit dicsérte, Beckhaméket lehúzta Wenger

Klub-vb
2025.06.30. 10:31

IFFHS: Lionel Messi sohasem esett ki a csoportkörben

Klub-vb
2025.06.28. 11:39

Gyász: térdműtét közben hunyt el az argentin labdarúgó

Minden más foci
2025.06.26. 11:29

Klub-vb: Messi minden idők legjobb góllövője a FIFA-tornákon

Klub-vb
2025.06.20. 12:57

„Nem vagyunk barátok” – Lionel Messi megszólalt Cristiano Ronaldóról

Klub-vb
2025.06.20. 10:33

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01
Ezek is érdekelhetik