Jordánia elnapolta a japán kvalifikációt

Vágólapra másolva!
2013.03.26. 16:59
null
A japánok először kaptak ki az ázsiai vb-selejtező utolsó csoportkörében (Fotó: Reuters)
Nem sikerült már kedden kiharcolnia Japánnak a világbajnoki részvételt, Ammanban ugyanis mezőnyfölénye ellenére 2–1-es vereséget szenvedett Jordániától. Pedig a japánok 2–1-nél tizenegyeshez is jutottak, de elhibázták. Így hat pont előnnyel állnak a második helyre feljövő Jordánia előtt az ázsiai zóna B-csoportjában. Az A-csoportban Üzbegisztán és Dél-Korea is nyert.


A Jordánia–Japán találkozó előéletéhez tudni kell, hogy a B-csoport másik keddi meccsén Ausztrália hazai pályán nem bírt Ománnal, így Japánnak a döntetlen is elég lett volna ahhoz Jordániában, hogy a rendező Brazília után másodikként, a selejtezőre kényszerülő nemzetek közül elsőként biztosítsa helyét a jövő nyári világbajnokságon.

Az ammani összecsapáson lendületesen is kezdtek a hazai pályán Jordániát 6–0-ra legyőző vendégek, különösen Maeda volt elemében: előbb egy bal oldali beívelés után a rövid alsó sarok felé csúsztatott, a labdát nagy gonddal tudta hárítani Amer Szabbah. A kapus a 27. percben már tehetetlen volt, amikor az ezúttal jobb oldalról beívelt labdát a kapu elé robbanó Maeda tisztán fejelte kapura, de a keresztlécet találta el.

A gyors, ötletes japán támadások egyikéből sem született gól az első félidőben, s pórul is jártak a távol-keletiek: a szünet előtti pillanatokban szögletet végzett el a bal oldalon Jordánia, Halil Bani Atejah berobbant a japán védők közé, és közelről a kapu közepébe fejelt. Kavasima kapusnak esélye sem volt a bombaerős fejes ellen. 1–0

A jordániai szurkolók kíváncsiak voltak a mérkőzésre
A jordániai szurkolók kíváncsiak voltak a mérkőzésre

A japánok a fordulás után folytatták gyors, de eredménytelen akcióikat, s a 61. percben megint Jordánia talált be. A korábban több szólót is bemutató Ahmad Ibrahim a bal oldalról szólózott be a japán büntetőterületre, s a kifutó Kavasima alatt 10 méterről a kapu közepébe gurított. 2–0

A japán kvalifikációra ebben a pillanatban kevesen fogadtak volna, de a remek meccsen szinte pillanatok alatt változott a helyzet. A 69. percben a manchesteri Kagava Sindzsi közelről szépített (2–1), két perccel később pedig Endo már tizenegyest végezhetett el. Ám az Ucsidával szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt hárította Szabbah, a bal alsó sarokra tartó labdát szögletre ütötte.

A kihagyott tizenegyes megfogta a japánokat, nagy helyzetük már nem volt, Jordánia kihúzta, és 2–1-es győzelmével feljött a csoport második helyére.

AUSZTRÁLIA–OMÁN

Ausztráliában Omán már 2–0-ra is vezetett, de a házigazda a 85. percben egyenlített, megmentve így egy pontot. Az ausztrálok megfizetik az árát, hogy rendre elengedik az ellenfelet: a socceroos ebben a körben Omán előtt Japán, Jordánia és Irak ellen is hátrányba került, és öt forduló után csupán egy győzelemmel áll az utcahosszal vezető japánok mögötti helyért viaskodó válogatottak csatájában.

A-CSOPORT, ÜZBEGISZTÁN–LIBANON ÉS DÉL-KOREA–KATAR

Az ázsiai zóna A-csoportjában Üzbegisztán Libanon ellen aratott egygólos győzelmével visszavette a vezetést a korábban Katart 2–1-re legyőző Dél-Koreától. Igaz, az üzbégek egy mérkőzéssel többet játszottak.

A végig nagy fölényben játszó üzbégek egyetlen gólját a csapatkapitány Server Djeparov szerezte, miután Farhod Tadjiyev és Ulugbek Bakaev szép összjátéka után utóbbi helyzetbe hozta. A libanoniak kevés ellentámadásából nem született gól, Üzbegisztán a csoport élére állt, de ami fontosabb, már négy pont az előnye a 3. és 4. helyen álló Irán és Katar előtt – azaz nagy lépést tett a vb-kvalifikáció felé.

Dél-Korea hazai pályán a 97. percben rúgott Szon Hung Min-góllal győzte le 2–1-re Katart. A két együttes első mérkőzésén a dél-koreaiak hátrányból fordítva nyertek 4–1-re, most azonban Li Kun Ho 60. percben szerzett találata után Halfan Ibrahim nem sokkal később egyenlített, és úgy tűnt, hogy már nem is változik az állás, amikor a 97. percben jött a 81. percben beálló Szon Hung Min, aki eldöntötte a meccset. Ez volt a 2014-es vb ázsiai selejtező során az eddigi legkésőbb esett találat.

A csoportokból az első két helyezett jut ki a világbajnokságra, a harmadikok egymással játszanak a jogért, hogy a dél-amerikai ötödikkel interkontinentális pótselejtezőt játszhassanak Brazíliáért.

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, ÁZSIAI ZÓNA


B-CSOPORT, 7. FORDULÓ

Jordánia–Japán 2–1 (Bani Atejah 45+1., Ibrahim 61., ill. Kagava 69.)

Ausztrália–Omán 2–2 (T. Cahill 52., Holman 85., ill. el-Mukbali 6., Jedinak 49. – öngól)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Japán 6 4 1 1 14– 4 +10 13
2. Jordánia 6 2 1 3 6–12 –6 7
3. Ausztrália 5 1 3 1 6– 6 0 6
4. Omán 6 1 3 2 6– 9 –3 6
5. Irak 5 1 2 2 4– 5 –1 5

 

A-CSOPORT, 7. FORDULÓ

Üzbegisztán–Libanon 1–0
(Djeparov 63.)
Dél-Korea–Katar 2–1 (Li Kun Ho 60., Szon Hung Min 97., ill. H. Ibrahim 64.)

 

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Üzbegisztán 6 3 2 1 6–4 +2 11
2. Dél-Korea 5 3 1 1 11–5 +6 10
3. Irán 5 2 1 2 2–2 0 7
4. Katar 6 2 1 3 4–7 –3 7
5. Libanon 6 1 1 4 2–7 –5 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik