Felkészülés: a spanyolok ötöt vágtak Szaúd-Arábiának

Vágólapra másolva!
2012.09.07. 23:56
null
Santi Cazorla indította be a spanyol gólgyártást (Fotó: Reuters)
Címkék
Felkészülési mérkőzésen a vb- és Eb-címvédő spanyol labdarúgó-válogatott ötgólos győzelmet aratott Szaúd-Arábia ellen.

Vicente del Bosque a bőség zavarával küzd, már amennyiben a keretbe meghívható minőségi játékosokat vesszük figyelembe, így történhetett meg, hogy a szakember egy alkalmi gárdának szavazott bizalmat a kezdésnél. A Víctor Valdés – Juanfran, Albiol, Piqué, Monreal – Busquets, Benat, Cesc Fabregas – Cazorla, Torres, Pedro tizeneggyel még így is látatlanban sok kollégája cserélne, viszont még inkább azokból csemegézne, akik ezúttal a kispadon vártak bevetésre készen. Del Bosque mellett ugyanis olyan neveket láthattunk, mint Casillas, Reina, Arbeloa, Sergio Ramos, Jordi Alba, Iniesta, Xavi, Xabi Alonso, Navas, David Silva, Soldado vagy éppen David Villa.

A Frank Rijkaard által irányított vendégek kellemes edzőpartnernek bizonyultak: sok veszélyt nem jelentettek a házigazda kapujára, védekeztek tisztességgel, és sportszerű eszközökkel. Így is lepergett az első félidő fele, mire megindult a spanyolok szekere. Előbb Pedro lőtt két csel után, de a szaúdi kapus, Abdullah védett, pechjére a kipattanó Santi Cazorla elé került, aki éles szögből sem kegyelmezett. Négy perccel később a végig nagy kedvvel játszó Pedro kapott egy kiugratást, majd emelte át bravúros mozdulattal a kifutó kapust.

A második félidőben beállt az első sor is, elsőként Xavi Hernández adott életjelet magáról, amikor bevágott a jobb felsőbe egy távoli szabadrúgást. Egyre nyomasztóbbá vált a házigazdák fölénye, a Monreal elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt a sérülése után a válogatottba is visszatérő válogatottsági gólrekorder, David Villa váltotta gólra.

A végszót Pedro mondta ki a 73. percben, amikor David Silva remek kiugratását emelte el a kifutó kapus mellett.

Említést érdemel még a 71. percben csereként pályára lépő Iker Casillas, aki a hajrában rutinból lehozott védésekkel tette magának emlékezetessé a 139. válogatottbeli fellépését.

SPANYOLORSZÁG–SZAÚD-ARÁBIA 5–0
LABDARÚGÁS, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Spanyolország–Szaúd-Arábia 5–0 (Cazorla 23., Pedro 27., 73., Xavi 47., David Villa 63. – 11-esből)
KORÁBBAN
Brazília–Dél-Afrika 1–0 (Hulk 75.)
Legfrissebb hírek

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
22 perce

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem lőtt – ejtett

Népsport
45 perce

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
1 órája

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
1 órája

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
1 órája

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
1 órája

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
8 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik