Vb 2014: Teixeira lemondott a FIFA-ban betöltött pozíciójáról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.03.20. 10:27
Címkék
Személyes okokra hivatkozva hétfőn lemondott a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságában elfoglalt pozíciójáról Ricardo Teixeira, aki egy hete távozott a brazil szövetség (CBF) és a 2014-es világbajnokság szervezőbizottságának éléről.

A 64 éves sportvezető levélben jelezte, hogy megválik a posztjától, a melyet 1994 óta töltött be.

„Azzal a szándékkal végeztem a munkámat, hogy megvédjem a kontinens labdarúgásának érdekeit, és hogy nemzetközi szinten fejlődni tudjon a dél-amerikai futball" – írta Teixeira a levélben, melyet a dél-amerikai konföderációnak (CONMEBOL) címzett, a FIFA végrehajtó bizottságába ugyanis ez a szervezet delegálta őt. A sportvezető nem részletezte, milyen személyes okok vezettek a lemondásához.

Teixeira – aki 1989 óta volt a CBF elnöke – múlt hétfőn, egészségügyi okokra hivatkozva távozott a brazil szövetség és a 2014-es vb szervezőbizottságának elnöki székéből, néhány nappal azután, hogy a brazilok összetűzésbe kerültek Jérome Valckéval, a FIFA főtitkárával. Utóbbi a 2014-es vb-vel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a lassú előkészületek miatt a házigazdáknak szükségük lenne egy „farba rúgásra".

Teixeirát regnálása alatt több alkalommal is korrupcióval vádolták. Tavaly David Triesman, az angol szövetség korábbi elnöke azzal állt elő, hogy a brazil sportvezető, a trinidadi Jack Warner, a paraguayi Nicolás Leoz és a thaiföldi Voravi Makudi különféle szívességeket kért azért cserébe, hogy a 2018-as vb-re kandidáló Angliát támogassa a szavazatával.

Legfrissebb hírek

„Ilyen még soha nem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
30 perce

A tekvandós Salim család két éremmel gazdagodott

Egyéb egyéni
35 perce

Szinte végig vezetett a helyosztón U19-es férfi kézicsapatunk, amely 7. lett a vb-n

Kézilabda
44 perce

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
1 órája

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2 órája

Angyal Dániel: Soha rosszabb évem ne legyen!

Vízilabda
2 órája

Kurucz Levente: Mindenképp dobogót akarunk!

Kajak-kenu
2 órája

Strandröplabda: két 17. hely a badeni U22-es Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik