Vb 2014: sajtóhírek szerint Ronaldo lesz a szervezőbizottság elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.29. 16:59
Címkék
Sajtóértesülések szerint Ronaldo lesz a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottságának az elnöke.

A 35 éves „Fenomén” – egybehangzó keddi híradások szerint – elfogadta a futballszövetséget vezető Ricardo Teixeira erre vonatkozó ajánlatát – utóbbi eddig saját maga irányította a torna előkészületeit. A hivatalos bejelentésre állítólag csütörtökön kerül sor.

Ha a jelentések igaznak bizonyulnak, akkor az idén visszavonult világbajnok lesz a harmadik exsztár, aki vb-főszervezőként dolgozik: 1998-ban Michel Platini Franciaországban, 2006-ban pedig Franz Beckenbauer Németországban vállalta el a megbízatást.

A döntés pozitívabb színben tüntetné fel az utóbbi években többször is korrupcióval gyanúsított Teixeirát, akire még nagyobb nyomás nehezedik azóta, hogy Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség elnöke nemrég közölte: titkos aktákat kíván nyilvánosságra hozni.

Legfrissebb hírek

Flick saját csapatát kritizálta a Barcelona könnyed győzelme után

Spanyol labdarúgás
10 perce

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
11 perce

Vas Blanka nyerte a romandiai körverseny utolsó szakaszát

Kerékpár
14 perce

„Ilyen még soha nem történt velem” – dunaszerdahelyi magyar kapufajáték

Légiósok
54 perce

A tekvandós Salim család két éremmel gazdagodott

Egyéb egyéni
58 perce

Szinte végig vezetett a helyosztón U19-es férfi kézicsapatunk, amely 7. lett a vb-n

Kézilabda
1 órája

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
1 órája

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik