Vb 2010: Megvoltak a lehetőségeink, kár, hogy nem jöttek be - Sneijder

Vágólapra másolva!
2010.07.12. 10:44
A világbajnoki döntőt a spanyolokkal szemben hosszabbításban 1–0-ra elvesztő hollandok nehezen dolgozták fel a vereséget, a futballisták többsége azt emelte ki nyilatkozatában, hogy karnyújtásnyira voltak a vb-győzelemtől, emiatt különösen fáj nekik a kudarc.

„Nagyon bánt, hogy nem sikerült. Olyan közel voltunk hozzá. Ha világbajnokok akarunk lenni, értékesíteni kell a helyzeteinket" – mondta könnyeivel küszködve a védő Joris Mathijsen.

„Az elsőnél nem lőttem el igazán jól a labdát. A másodiknál kibillentettek az egyensúlyomból – fogalmazott a kihagyott nagy lehetőségeivel kapcsolatban Arjen Robben. – Szervezettek voltunk, de kikaptunk. Ilyen a futball."

„Megvoltak a lehetőségeink, kár, hogy nem jöttek be – kesergett a legeredményesebbek csoportjába tartozó, ötgólos Wesley Sneijder, aki a mérkőzés után percekig magába roskadva, sírva ült a gyepen. – Szomorúak vagyunk, mert olyan közel álltunk a diadalhoz. Egyelőre nem tudunk a jövőre gondolni, mert még épp′ csak elvesztettük a döntőt. Ezzel együtt büszkének kell lennünk, hihetetlen vébét produkáltunk. Ünnepelni fogunk a szurkolóinkkal. Úgy vélem, jobb csapattól kaptunk ki."

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik