Vb 2010: Beckenbauer szerint a németek esélyesebbek a spanyoloknál

Vágólapra másolva!
2010.07.04. 23:08
Az NSZK-val játékosként és szövetségi kapitányként is vb-címet nyerő Franz Beckenbauer nem győzi dicsérni a jelenlegi német labdarúgó-válogatottat, amely szerinte egy tökéletes csapat.

„Ez a csapat Joachim Löw mesterműve. Látszik rajta a kézjegye, tökéletes csapatot alkotott" – nyilatkozta Beckenbauer a Német Labdarúgó-szövetség honlapjának az argentinok elleni 4–0-s győzelem másnapján.

„Nem sokszor láttam német csapatot ilyen szinten játszani. Talán csak a hetvenes években és 1990-ben, amikor világbajnokok lettünk – folytatta a Császár. – Régebben még azt mondtuk, hogy a szép játékot el kell felejteni, de ez a csapat bebizonyította, hogy a kettő nem zárja ki egymást, lehet egyszerre szépen és eredményesen is futballozni."

A Bayern München legendája úgy véli, az elődöntőben az övéi lesznek a spanyolok elleni mérkőzés esélyesei.

„Németország előnyben van a spanyolokkal szemben, mivel ők nincsenek olyan formában, mint 2008-ban, amikor megnyerték az Európa-bajnokságot. Eddig nem tűntek túl meggyőzőnek, a Paraguay elleni negyeddöntőben is megszenvedtek a győzelemért."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34
Ezek is érdekelhetik