Vb 2010: Xavi nem tartja favoritnak a spanyol válogatottat

Vágólapra másolva!
2010.06.01. 13:59
Xavi, a spanyol válogatott középpályása szerint a dél-afrikai világbajnokság csoportkörében a legveszélyesebb ellenfél Chile lehet, míg saját együttesét nem sorolja a torna öt favoritja közé.
„Papíron Chile a legerősebb riválisunk – kezdte a spanyol középpályás. – De ez csak a papírforma, minden a pályán dől majd el.” Xavi azt is kiemelte, hogy Svájc a selejtezőből csoportgyőztesként továbbjutva szintén nem lebecsülendő, valamint, hogy fizikailag Hondurast tartja a legerősebbnek. Vicente del Bosque fiai Svájc ellen kezdik világbajnoki szereplésüket 16-án, majd Hondurasszal 21-én, Chilével 25-én csapnak össze. A Barcelona középpályása azt is elmondta, hogy bár válogatottját is erősnek tartja, a torna öt favoritja szerinte Franciaország, Brazília, Argentína, Olaszország és Németország.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
8 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45
Ezek is érdekelhetik