Vb 2010: Sörensen magát hibáztatja, Morten Olsen elkeseredett

Vágólapra másolva!
2010.06.24. 23:39
Nagyon csendes volt sajtótájékoztatóján Morten Olsen, a dán válogatott szövetségi kapitánya, akit lesújtott a Japán elleni 1–3 és a kiesés.

„Kimentünk a pályára, a többit mindenki láthatta..." – mondta a szakvezető.

„Nyugodtan kezdtünk, és volt egy nagy lehetőségünk a 13. percben. Kihagytuk, megbűnhődtünk érte, kaptunk két gólt szabadrúgásból, s innen már nagyon nehéz volt a helyzetünk. Minden rendelkezésre álló fegyvert bevetettünk, ennyire volt elég" – értékelt.

A dán kapus, Thomas Sörensen magában kereste a hibáta, amelyet meg is talált: elismerte, hogy hibázott Honda Keiszuke (egyébként remekbe szabott) szabadrúgásgóljánál.

„Egyet balra léptem, és nem tudtam már visszaérni. Nem kellett volna elmozdulnom, kis hiba volt, de remek lövés, így nem tudtam hárítani. Több volt ebben a meccsben, az első két gólt anélkül rúgták a japánok, hogy igazán veszélyesen játszottak volna. Nem tudom, hogy a többi rutinos játékos hogy dönt, de én mindenképpen a válogatott rendelkezésére állok a jövőben is" – nyilatkozta a dán Tv2-nek.

A mérkőzés után a 32 éves (a japánok ellen nem játszó) Jesper Grönkjaer bejelentette: visszavonul a válogatottól. A szélső 80 válogatott mérkőzésen 5 gólt szerzett, 3 világbajnokságon húzhatta magára a dánok piros-fehér mezét.

Legfrissebb hírek

Kikapott Dániától a férfi jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.11.07. 18:30

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Labdarúgás: Átrok Zalán már három gólt szerzett az élvonalban

Utánpótlássport
2025.11.05. 19:39

Debrecenben zárul a 2025-ös őszi idény

Labdarúgó NB I
2025.11.05. 15:38

U18-as válogatott: győzelem a szlovákok ellen Dunaszerdahelyen

Utánpótlássport
2025.11.05. 14:44

„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére

Minden más foci
2025.11.05. 13:46

Labdarúgás: az Újpestben is szerepelt fiatal az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2025.11.04. 09:54

Női futball: kikaptak a svájciaktól az U17-esek felkészülési meccsen

Utánpótlássport
2025.11.02. 17:55
Ezek is érdekelhetik