Vb 2010: Sokkal többet lehetett volna tenni nélkülem is - Pirlo

Vágólapra másolva!
2010.06.25. 09:27
Andrea Pirlo sérülése miatt csak a szlovákok elleni tegnapi 3–2-es vereség alkalmával lépett pályára (csereként) az olasz válogatottban a dél-afrikai labdarúgó világbajnokságon, a középpályás szerint azonban nincs mentség Olaszország búcsújára, még az ő sérülése sem adhat okot magyarázkodásra.

„Nem sikerült megnyernünk egyetlen meccset sem a háromból egy olyan csoportban, amelyben ez minimálisan elvárható volt. Nyilvánvalóan valami nem ment már az elejétől fogva. Sajnálom az egész nemzetünket, eljöttünk Dél-Afrikába sok új játékossal, nagy teherrel a vállunkon, és nem tudtunk olyan erős közösség lenni, mint négy éve" – nyilatkozta Andrea Pirlo.

„Sokkal többet lehetett volna tenni nélkülem is. Mindent megtettem, hogy a lehető leggyorsabban visszatérjek, de úgy tűnik, semmit sem ért. Prandelli tudja, mit kell tenni. Mindent a nulláról kell kezdeni!"  – tette hozzá a 31 éves középpályás.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
23 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

Meglepetés Pozsonyban: a német válogatott először veszített idegenben vb-selejtezőn!

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:41
Ezek is érdekelhetik