Vb 2010: még a kapitány is megkönnyezte a szlovák továbbjutást

Vágólapra másolva!
2010.06.25. 15:32
Olaszország elleni bravúros 3–2-es győzelmével Szlovákia bejutott a dél-afrikai labdarúgó világbajnokság legjobb tizenhat válogatottja közé, s a csoportbeli második helyet még Vladimír Weiss szövetségi kapitány is megkönnyezte.

Weiss elérzékenyülten nyilatkozta a győztes meccset követően: „Felkészültünk az olaszok játékából, labdarúgóim pedig szinte végig tudásuk felett teljesíttettek. Jók voltunk labdatartásban, és sokat fejlődtünk támadásgyorsaságban, amihez valóban remek egyéni teljesítmények párosultak. Külön hálásak vagyunk szurkolóinknak, akik Dél-Afrikába is elkísértek bennünket. Talán bizonyítottuk számukra, hogy tudunk futballozni."

Erre rímeltek a középpályás Erik Jendrísek szavai is, aki roppant tömören fogalmazta meg örömét: „Sikerült bizonyítanunk, hogy a világbajnokságra nem nyaralni érkeztünk…”

Most pedig következzenek a találkozó (egyik) hősének, a támadó Róbert Vitteknek a gondolatai: „Nem gondoltuk volna, hogy ennyire kontrollálni tudjuk a mérkőzést, s az utolsó perceket leszámítva az egész találkozón jobbak voltunk. Szívvel is játszottunk, ami döntőnek bizonyult. Továbbjutásunk a legjobb tizenhat közé remek siker, amely az egész szlovák futballnak új perspektívát nyújthat."

Jegyezzük meg, a tavasszal kölcsönben a török Ankaragücüben futballozó csatár eddig a világbajnokságon három találatot szerzett, melyekkel a szlovák válogatott góllövőlistáján beérte az eddigi listavezető Németh Szilárdot – mindketten 22-22 gólnál tartanak.  

Legfrissebb hírek

Okos befektetések, képzett edzők, jó csapatok – felemelkedett a lengyel bajnokság

Minden más foci
21 órája

Hatodszor rendezték meg a Gőgh Kálmán-emléktornát

Minden más foci
2025.06.18. 18:25

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34
Ezek is érdekelhetik