Vb 2010: a „kapufázó" dél-afrikai Mphela a balszerencsét hibáztatja

Vágólapra másolva!
2010.06.23. 10:36
A dél-afrikai labdarúgó-válogatott legveszélyesebb csatára, Katlego Mphela szerint a Bafana Bafana balszerencsés volt, hogy kiesett – a vb-történelemben a házigazdák közül először – a torna csoportkörében.

Mphela a 90. percben lőtt kapufát Mexikó ellen a nyitó meccsen és Franciaország ellen, 2–0-nál is „kapufázott".

„A legjobbunkat nyújtottunk, de sajnos nem volt elég. Meglehetősen balszerencsések voltunk néhány szituációban, ez hozzájárult a kiesésünkhöz, de a franciák legyőzése nagy tett volt" – nyilatkozta a center.

Az Everton középpályása, Steven Pienaar büszke a Bafana Bafanára.

„Ha már búcsúzni kellett, legalább elmondhatjuk, hogy szép volt a búcsú. Köszönjük a szurkolást, és boldogok vagyunk, hogy a győzelemmel örömöt szereztünk a drukkereinknek" – mondta.

A Dél-Afrikai Labdarúgó-szövetség a torna után nevezi meg a távozó Carlos Alberto Parreira utódját, a legvalószínűbb, hogy a brazil tréner segítője, Pitso Mosimane kapja meg a lehetőséget a válogatott irányítására. A Bafana Bafana szeptemberben kezdi meg a 2012-es Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőit, többek között a címvédő Egyiptom ellen.

Legfrissebb hírek

A mieink még a rajtra várnak, a dél-amerikai óriások pedig már kijutottak – így áll a 2026-os vb selejtezője

Foci vb 2026
2025.06.15. 07:40

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03
Ezek is érdekelhetik