Válogatott: az ellenünk készülő Van Marwijk bizakodva várja a vb-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.06.04. 15:48
Két szabadnap után pénteken ismét összegyűlt a holland labdarúgó-válogatott kerete, hogy lejátssza a magyarok elleni, szombaton 14 órakor kezdődő amszterdami felkészülési mérkőzését, majd utána közvetlenül repülőgépre szálljon és elinduljon Dél-Afrikába, a jövő pénteken kezdődő világbajnokság helyszínére.

Bert van Marwijk szövetségi kapitány az eddigi tesztmeccsek (Mexikó ellen 2–1, Ghána ellen 4–1) alapján bizakodva tekint a torna elé.

"Ha az ember nem hisz abban, hogy képes valami nagyot alkotni, akkor biztos, hogy nem is sikerül" – fogalmazott a szakvezető a helyi szövetség honlapján, hozzátéve: a legfontosabb, hogy "egészséges és reális" célokkal induljanak neki a vb-nek.

A tréner egyelőre nyitva hagyta azt a kérdést, hogy a magyarok ellen már a vb-n is bevetendő kezdőcsapatot küldi-e pályára, az azonban biztos, hogy az eddigi két felkészülési találkozót kihagyó Arjen Robben lehetőséget kap majd szombaton.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik