„Olaszországot nem szabad leírni!”

Vágólapra másolva!
2010.06.24. 11:43
null
Lippi magabiztos a Szlovákia elleni mérkőzés előtt (Fotó: Action Images)
Lippi minden bizonnyal ismét változtat a felálláson és a kezdőcsapaton. A Paraguay elleni 4-2-3-1-et követően Új-Zéland ellen 4-4-2-t játszottak az olaszok, most azonban a szakember a 4-3-3-as felállás mellett teszi le a voksát. A középpályára visszatér Gennaro Gattuso, aki 73. válogatottságát ünnepelheti. Gattuso De Rossival és Montolivóval játszik majd a középpályán. A védelem nem változik, míg a kapuban Marchetti állja a szlovák rohamokat.

Pirlo teljes intenzitással edzett, a szabadrúgásokat is gyakorolta, de Lippi kijelentette, hogy biztosan nem lesz a kezdőben, a második félidőben adhat új lendületet a csapatnak, ha a meccs úgy kívánja.

A támadóalakzat összetétele bizonytalan. Lippi több variációt is próbálgat, de, hogy hárman támadnak majd, az biztos. Egyelőre csak Gilardino helye tűnik biztosnak.

Az olasz válogatott utazását szervező cég munkatársai már elmentek Durbanba (ahol esedékes lehet a hollandok elleni nyolcaddöntő), hogy feltérképezzék a lehetséges szálláshelyeket. Azonban már a hazautat is megszervezték, ha esetleg úgy alakulnának a dolgok. Az azzurrik vereség esetén még ma este elindulnának Johannesburgból, hogy minél hamarabb Olaszországban landoljanak…

„Nem szeretnénk, hogy ez legyen az utolsó mérkőzésünk a világbajnokságon. Tovább szeretnénk jutni, és ez egyik pillanatról a másikra megvalósulhat. Eddig nem játszottunk túlságosan jól, még mindig fejlődnünk kell” – kezdte nyilatkozatát Lippi.

„A hírekkel, amelyek Olaszországból jönnek, nem foglalkozom, emiatt a szövetségnek és a vezetőknek kell aggódniuk. Én csak a megfelelő szerkezeten és a játékosokon gondolkodom. Ez nem egy zaklatott előeste, bízunk magunkban!” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

„A külső kritikákra a csapatnak nem kell válaszolnia, tudomásul kell venni, majd azon dolgozni, hogy kijavítsuk azokat a hibákat, amelyeket mi hibának gondolunk. Természetesen támadásban javulnunk kell, több átlövéssel kell próbálkoznunk.” – folytatta a 62 éves szakember.

„Maradonának igaza volt, mikor azt mondta, hogy Olaszországot sosem lehet leírni. Mindannyian emlékszünk, hogy a múltban többször is nyögvenyelősen indultak számunkra a vébék, és mégis szép eredményt ért el a válogatott.” – vélekedett Lippi, aki kitért a felállásra, valamint Szlovákiára is:

„Nem veszem számításba az előző két meccs nehézségeit… Mindenesetre Cannavaro tudja, hogy ki játszik majd. Ami biztos, hogy Pirlo már le tud ülni a kispadra. Szlovákiának nagyon gyors csatáraik vannak, akik gyakran változtatják a helyüket. Csak egy eredmény megfelelő nekik, a győzelem, és biztos vagyok benne, hogy ezért mindent meg is tesznek. Semmi hasonlóság nincs a négy évvel ezelőtti, csehek elleni mérkőzéssel. Akkor ugyanis elég volt nekünk a döntetlen a továbbjutáshoz, most azonban nem…” – zárta gondolatait a mester.

TOVÁBBJUTÁSSAL TOMPÍTANÁK AZ INDULATOKAT A SZLOVÁKOK

„Lesz változás a kezdőben, ezt megígérhetem. Ez egyben azt is jelenti, hogy az olaszok elleni mérkőzésre valamennyi játékosom egészségesen készülhetett" – nyilatkozta Vladimír Weiss szövetségi kapitány.

 

„Látni kell azt is szereplésünk kapcsán, hogy a franciák már itt sincsenek, számunkra viszont még mindig van javítási lehetőség. Visszatérve a paraguayiak elleni mérkőzésünkre, azt tudomásul kell venni, hogy ezen a világbajnokságon a dél-amerikaiak eddig az európaiak fölé nőttek játékban, s ez alól mi sem voltunk kivételek. Mivel mindig olyan edző voltam, aki elismeri azt, ha jobb az ellenfél, azt egyszerűen tudomásul kell vennem. Hiányzik belőlünk a dinamikus technikai tudás, ez bizony a stabil védekezés mellett alaptényező a mai futballban. Az olaszok ellen azonban nem lesz olyan játékosom, aki ne tenne meg mindent a győzelemért, ezt most garantálom" – tette hozzá a szakember.

 

Peter Pekarík, a szlovák válogatott jobb oldali védője is amondó: „Amíg van esélyünk, az utolsó pillanatig harcolunk. Nyerni akarunk, s azzal továbbjutni csoportunkból. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a védekezésünk hatékonysága kulcskérdés lesz a mérkőzésen, amit kreatívabb támadójátékkal kell ötvöznünk."

 

 ESÉLYLATOLGATÁS
– Paraguay áll a legkedvezőbb helyzetben, hiszen amennyiben pontot szerez Új-Zéland ellen, már biztosan továbbjutó a másik mérkőzés eredményétől függetlenül.
– Amennyiben Új-Zéland legyőzi Paraguayt, biztos továbbjutónak mondhatja magát, ha a szlovák–olasz meccs döntetlennel ér véget, akkor Paraguay még vereségével is nyolcaddöntős.
– Olaszország egy győzelemmel szintén biztos továbbjutó, döntetlen esetén a paraguayiak sikerének kell szurkolnia, illetve kevesebb gólos döntetlennek a másik mérkőzésen.
– Amennyiben a Szlovákia–Olaszország és a Paraguay–Új-Zéland találkozó azonos eredményű döntetlennel ér véget (például mindkét találkozó 0–0 lesz), akkor a pontazonosság esetén döntő öt szempont alapján (1. az összes csoportmérkőzésen elért gólkülönbség; 2. az összes csoportmérkőzésen szerzett gólok; 3. az egymás elleni mérkőzéseken szerzett pontok; 4. az egymás elleni mérkőzéseken elért gólkülönbség, 5. az egymás elleni mérkőzéseken szerzett gólok) alapján teljesen ugyanúgy állnának az olaszok és az új-zélandiak, ez esetben pedig a FIFA sorsolással határozza meg a kettejük közötti sorrendet.
– Szlovákiának van a legnehezebb dolga, ugyanis nem feltétlenül elég győznie a továbbjutáshoz, hiszen ha Új-Zéland legyőzi Paraguayt, akkor a szlovákoknak a dél-amerikaiaknál jobb gólkülönbséggel kell zárniuk a nyolcaddöntőbe jutáshoz, vagy azonos gólkülönbség mellett több gólt kell szereznie északi szomszédunknak. Ha ugyanis megegyezne a két csapat pontszáma és góljainak száma is, akkor az egymás elleni eredmény (Szlovákia–Paraguay 0–2) alapján a dél-amerikai csapat jutna tovább.
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
F-CSOPORT, 3. FORDULÓ
SZLOVÁKIA–OLASZORSZÁG
Johannesburg, Ellis Park Stadion 16.00. Vezeti: Webb (angol)
Szlovákia: Mucha – Pekarík, Skrtel, Durica, M. Cech – Strba, Weiss, Stoch, Hamsík – Sesták, Vittek. Szövetségi kapitány: Vladimír Weiss
Olaszország: Marchetti – Zambrotta, Chiellini, Cannavaro, Criscito – Montolivo, Gattuso, De Rossi – Iaquinta, Pazzini, Di Natale. Szövetségi kapitány: Marcello Lippi
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA 
  1. Paraguay 2 1 1 3–1 +2  4  
  2. Olaszország 2 2 2–2 0 2  
      Új-Zéland 2 2 2–2 0 2  
  4. Szlovákia 2 1 1 1–3 –2  1  
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik