Továbbra is akadozik a franciák gépezete

Vágólapra másolva!
2010.05.31. 01:00
null
Ribéryt a tunéziaiak igyekeztek keményen fogni (Fotó: Action Images)
Vasárnap délután, illetve este is több vb-résztvevő labdarúgó-válogatott játszott felkészülési mérkőzést. A franciák nem bírtak Tunéziával, Paraguay kétgólos hátrányból állt fel Elefántcsontpart ellen, az egy nap alatt két meccset vívó Chile legyőzte Észak-Írországot, Mexikó simán verte meg Gambiát, míg Nigéria ikszelt Kolumbiával.

Raymond Domenech ismét 4–3–3-as hadrendben küldte harcba a francia válogatottat, amely döntetlent játszott Tunéziával. A védelem közepén csakúgy, mint a Costa Rica elleni mérkőzésen, most is William Gallas és Éric Abidal kezdett, míg a középcsatárt játszó Nicolas Anelkát Sidney Govou és Franck Ribéry támogatta a két szélről. Thierry Henry ismét csak a cserék közé lett jelölve.

Tunézia hamar megszerezte a vezetést, az egyenlítő gólra pedig a 62. percig kellett várni, ekkor Yoann Gourcuff szabadrúgása után Gallas talált a hálóba a hazai kapus borzasztóan rossz kijövetelét kihasználva.

Chile a Bielsa-éra kezdete óta látványos támadófocit játszik, ám Észak-Írország ellen csak egyszer tudtak betalálni a dél-amerikaiak. Esteban Paredes fejese azonban elég volt a győzelemhez, mivel az északírek gólképtelenek maradtak. Chile még vasárnap este (helyi idő szerint) újra pályára lép, de Izrael ellen már egy teljesen más összeállításban. Bielsa ezt követően szándékozik dönteni arról, melyik 23 játékost viszi magával Dél-Afrikába.

Nigéria a fiatal Haruna Lukman góljával mentette döntetlenre a Kolumbia elleni összecsapást. A Monaco 19 éves csatárát – aki 2007-ben U17-es vb-aranyig vezette hazáját – a közvélemény a vb-keretbe követeli. Hamarosan kiderül, hogy a nép kívánsága teljesül-e, mivel Lars Lagerbäck szövetségi kapitány a Kolumbia elleni meccs utánra tervezte kihirdetni 23 tagú keretét.

Elefántcsontpart Didier Drogba és Souleymane Bamba góljával vezetett a szintén vb-résztvevő Paraguay elleni felkészülési mérkőzésen, végül meg kellett elégednie a 2–2-es döntetlennel. A paraguayiak első gólját a Borussia Dortmund argentin születésű légiósa, Lucas Barrios szerezte, a végeredményt pedig Aureliano Torres állította be.

A mexikói válogatott Bayreuthban Gambiával mérkőzött meg. Javier Aguirre csapata a július 1-jétől a Manchester United labdarúgójának számító Javier Hernández góljával szerezte meg a vezetést, majd a Guadalajara 21 éves támadója saját maga és csapata második találatát is megszerezte. Adolfo Bautista szintén kétszer volt eredményes a mérkőzésen, Mexikó végül 5–1-re nyert.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Nigéria–Kolumbia 1–1 (Lukman 71., ill. C. Valdéz 12.)
Tunézia–Franciaország 1–1 (Dzsemá 6., ill. Gallas 62.)
Chile–Észak-Írország 1–0 (Paredes 31.)
Paraguay–Elefántcsontpart 2–2 (L. Barrios 75., Torres 90., ill. D. Drogba 54., S. Bamba 74.)
Gambia–Mexikó 1–5 (Bohna 65., ill. J. Hernández 18., 50., Bautista 59., 74., Medina 81.)
Fehéroroszország–Dél-Korea 1–0 (Kiszljak 53.)
Legfrissebb hírek

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
1 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
4 órája

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
19 órája

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07
Ezek is érdekelhetik