Maradona: Messi legyen az, aki túlszárnyal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.26. 11:01
null
Diego Maradona (jobbra) bátorítja Lionel Messit (Fotó: Action Images)
Diego Maradona, az argentinok legendás futballistája, a válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya örülne annak, ha Lionel Messi felülmúlná őt. Maradona szerint a nyári világbajnokságon a válogatottban is eljön Messi ideje.

„Nem szeretem az összehasonlításokat, de ha valakinek túl kell szárnyalnia engem, az argentin legyen. Ha Leo jobb, üdvözlöm a tényt" – mondta egy rádióinterjúban az 1986-ban világbajnoki aranyat nyert Maradona.

Az „utód" ugyanakkor továbbra is rendkívül szerényen nyilatkozik ebben a kérdésben: „Több millió év is eltelhet, de számomra mindig ő lesz a futballtörténelem legnagyobbja. Azokkal a tettekkel szeretnék bekerülni a könyvekbe, amelyeket véghez viszek, nem próbálok meg Maradona lenni."

A 22 éves aranylabdás az elmúlt hetekben parádés formában játszik, nyolc nap alatt két mesterhármast is jegyzett, 25 góljával vezeti a spanyol bajnokság góllövőlistáját, összességében pedig már 34-szer talált a kapuba ebben az idényben.

Az argentin sajtó ugyanakkor már többször bírálta a villámléptű játékost, mert szerinte a nemzeti csapatban nem képes azt nyújtani, amit a Barcelonában.

„Megmondtam neki, hogy én elégedett vagyok vele, ne foglalkozzon a kritikákkal, eljön még az ő ideje" – mondta Maradona, aki a dél-afrikai világbajnokságon azt tervezi, hogy egyik legjobbja szabad kezet kap majd a pályán.

Az újságírói kritikákkal ugyanakkor maga az érintett egyetért: „Azt szeretném, ha a válogatottban is olyan jól teljesítenék, mint a Barcelonában. Persze volt néhány jó meccsem a nemzeti csapatban is, de nem annyira jók, mint a klubomban, ezen változtatni akarok."

Az argentinok június 12-én Nigéria ellen kezdik meg világbajnoki szereplésüket.

Legfrissebb hírek

Messi duplázott, az Inter Miami négy góllal verte Gazdagékat

Minden más foci
12 órája

MLS: Gazdag csapata ikszelt, Messi és Suárez duplázott – videó

Minden más foci
2025.05.29. 07:38

Barcelona: Messi is gratulált a bajnoki címhez

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 11:34

Videó: 20 éve szerezte meg első gólját a Barcában Lionel Messi

Spanyol labdarúgás
2025.05.01. 13:35

No Messi, no party – oda a Miami veretlensége az MLS-ben

Minden más foci
2025.04.28. 08:31

Messiék nehéz helyzetbe kerültek a Bajnokok Kupájában

Minden más foci
2025.04.25. 08:24

Sallói duplázott, a Sporting nyolcgólos meccsen nyert, míg Gazdagék Lionel Messiék ellen szenvedtek vereséget – videók

Légiósok
2025.04.20. 08:41

Cristiano Ronaldo és Messi egy csapatban? Buenos Airesben összejöhet

Minden más foci
2025.04.16. 12:12
Ezek is érdekelhetik