NS-terasz: remek esti szórakozás – jön az első Eb-elődöntő!

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.07.08. 22:18
Már csak három mérkőzés van hátra a labdarúgó Európa-bajnokságból. Kedden és szerdán Németországban egy-egy elődöntőt rendeznek, míg a várva várt finálé vasárnap lesz. Mindegyik találkozó 21 órakor kezdődik, akkorra talán már csillapodik a napközbeni rekkenő hőség, így nemcsak a dunai panorámás látvány, hanem az elviselhető időjárás is hozzájárulhat ahhoz, hogy a Várkert Bazár Öntőház udvarán az NS-terasz közönsége jól érezze magát.

 

Persze a legfontosabb, hogy a válogatottak ne az ezen a tornán oly sokszor tapasztalt kivárásra játsszanak, hanem valóban színvonalas összecsapásokon dőljön el a továbbjutás, majd a hét végén az Európa-bajnoki cím sorsa.

A felvezető beszélgetéseket moderáló munkatársaink az Eb hajrájában is kvízkérdéseket tesznek fel, a helyesen válaszolók pedig egyéves digitális Nemzeti Sport-előfizetést nyernek.

Lapunk hivatalos Eb-helyszínén is fokozódnak tehát az izgalmak, az óriáskivetítőn az eddigiekhez hasonlóan sokan nézik majd a hátralévő mérkőzéseket. A találkozók előtt pedig továbbra is fel lehet keresni az Országos Széchényi Könyvtár Minden idők focija című kiállítást, amely megtekinthető az OSZK dísztermében, a Budavári Palota szintjén, a Főőrség és az Oroszlános Udvar közötti szabadtéri területen, valamint az NS-teraszra vezető rámpákon.

Jó lenne, ha legalább e három meccs úgy kerülne be majd az annalesekbe, mint: Minden idők focija!

Ma az elődöntő első mérkőzésével folytatódik a németországi labdarúgó Európa-bajnokság. Szakértő vendégünkkel, Vincze István tatabányai legendával, 44-szeres válogatott labdarúgóval, a Komáromi FC sportigazgatójával a kezdés előtt egy órával a spanyol–francia (21.00) összecsapást vezeti fel Bobory Balázs, a Nemzeti Sport rovatvezetője.

 
VENDÉGÜNK: VINCZE ISTVÁN 

 

Az Egészséges Nemzet Mindannyiunk Közös Ügye Alapítvány számos, fizikai aktivitásra ösztönző eseményt szervez a meccsnapokon.
A mai program:
Várkert Bazár, Öntőház udvar panorámaterasza
17.00–17.45: Felnőttedzés szakedzővel
18.00–19.45: Gyerekeknek – a termőföldtől az asztalig: hogyan kerül a friss zöldség-gyümölcs a tányérunkra? Kézműves alkotótevékenység az egészséges életmód témakörében (színezők, egészségesétel-választó, egészségtelen, a szervezetben gyulladást okozó, nem „pocakbarát” ételek bemutatása), akadálypálya, ügyességi vetélkedők; felnőtteknek: Longevity. Az ételmentés mint társadalmi felelősségvállalás
Kéz, míves

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik