Beckham: Valakinek ellenőriznie kell Yamal személyi igazolványát, és megerősítenie, hogy csak 16 éves

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.07. 21:41
David Beckham is dicsérő szavakkal illette a Barcelona üdvöskéjét (Fotó: Getty Images)
David Beckham, az angol válogatott és a Real Madrid egykori legendás labdarúgója a spanyolok 16 esztendős tehetségét, Lamine Yamalt dicsérte az Európa-bajnokság nyolcaddöntője után.

 

„Valakinek ellenőriznie kell Yamal személyi igazolványát, és meg kell erősítenie, hogy még csak 16 éves, mert az eddig látottak alapján elhihetnénk, hogy ez a fiú 25 esztendős. Elérte az érettség elképzelhetetlen szintjét. Mindenki látja, milyen remek teljesítményt nyújt a pályán, de senki sem beszél a karakteréről. Tizenhat évesen nyomás nélkül játszik, mintha felkészülési meccseken lenne. Játszott a Bajnokok Ligájában, a La Ligában és az Európa-bajnokságon is, mintha már tízéves profi pályafutás állna mögötte.

A világ nem lesz kész két-három év múlva arra, ha Lamine eléri a csúcsformáját. A futballvilág valóban nagyszerű játékossal gazdagodott, mert amit Lamine csinál, az hihetetlen” – nyilatkozta David Beckham a Spanyolország–Grúzia Eb-nyolcaddöntő után.

Foci Eb 2024
2024.07.07. 11:34

„Egy az egymillióhoz az esélye annak, hogy ez megtörténhet” – itt a háttérsztorija a képnek, amelyen Messi Yamalt fürdeti

„Különösen szép ez a történet napjaink labdarúgásában, amelyben nagy szerepet játszik a pénz és a hatalom.”
Foci Eb 2024
2024.07.04. 13:49

Lamine Yamal nem adhat egyedül interjút az Eb-n

Avagy hogyan telnek egy 16 éves fiatal napjai az Európa-bajnokságon.

Mint ismert, a spanyol válogatott Grúzia után a házigazda német válogatottat is legyőzte, a döntőbe kerülésért pedig Franciaországgal küzd majd meg kedd este. 

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:40

Laporta Haaland leigazolásáról: Az életben semmi sem lehetetlen

Spanyol labdarúgás
2025.05.20. 16:44

Laporta: Szülői munkaközösséget kellett létrehoznunk a Barcánál

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 16:53

Lamine Yamalt dicsérte, Kylian Mbappét kritizálta Fabio Capello

Spanyol labdarúgás
2025.05.14. 14:23

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
2025.05.11. 10:32

1963 után ismét kapus kaphatja az Aranylabdát? – íme az esélyek

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 10:50

„Európa ismét kegyetlen” – spanyol lapszemle a Barcelona búcsúja után

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:18

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:52
Ezek is érdekelhetik