Továbbjutást is érhet, ha meglesz a magyar válogatott történetének 2000. gólja

PÓSFAI GYULAPÓSFAI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.06.23. 13:23
A tornán eddig holtversenyben Gulácsi Péter mutatta be a harmadik legtöbb védést (Fotó: Török Attila)
Mindkét csapatnak győznie kell a Stuttgartban 21 órakor kezdődő Skócia–Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzésen ahhoz, hogy úgy legyen harmadik az A-csoportban, hogy egyben továbbjut a legjobb 16 közé. A múltat tekintve biztató, hogy a magyar labdarúgó-válogatott még sohasem vesztett egymás után három Európa-bajnoki mérkőzést. A találkozó abból a szempontból is különleges lehet, hogy megszülethet a magyar nemzeti együttes 1902 óta íródó történetének 2000. gólja. Lássuk a skótok elleni záró csoportmérkőzéshez kapcsolódó statisztikai érdekességeket!

 

A-CSOPORT, 3. FORDULÓ, JÚNIUS 23., 21.00, STUTTGART

SKÓCIA–MAGYARORSZÁG – ÉLŐBEN AZ NSO-N!

♦ A két forduló után pont nélkül, az A-csoport utolsó helyén álló magyar válogatott a FIFA világranglistáján egy helyet visszacsúszva a 27., de még így is 12 hellyel előzi meg a svájciak elleni 1–1-gyel egypontos és a csoportban jelenleg harmadik skót nemzeti tizenegyet (39.) A két csapat keretértékét tekintve viszont a Transfermarktnál a szigetországiak állnak előrébb (207.4, illetve 165.45 millió euró). Az átlagéletkort összehasonlítva valamivel a magyar együttes kerete a fiatalabb (27.5 év, illetve 28.4).

♦ Marco Rossi válogatottjának legtöbbre taksált játékosa Szoboszlai Dominik (75 millió euró), akinek az értékét több mint kétszeresére becsüli az átigazolási portál, mint a skótoknál a lista élén álló Scott McTominayét, a Manchester United védekező középpályásáét (32 millió euró).

Az már két forduló után eldőlt, hogy az A-csoportban egyik válogatott sem végezhet előrébb a harmadik helynél. A cél mindkét együttes számára az, hogy bekerüljön a továbbjutó négy legjobb harmadik együttes közé.

♦ Ha a két válogatott mostani Eb-szereplését hasonlítjuk össze, akkor a skótok a legfontosabb mutatóban, a pontok számában jobban állnak, viszont, mint az alábbi táblázatból kiderül, a játék több fontos elemében – például a labdabirtoklásban, a passzpontosságban, a támadások, a cselek és a megnyert párharcok számában – Marco Rossi válogatottja áll előrébb.

Mutató SkóciaMagyarország
Pontok száma10
Lőtt gólok száma21
Kapott gólok száma65
Kapura lövési kísérletek száma1216
Kaput eltaláló lövések száma35
Blokkolt lövések száma35
Passzpontosság (%)7983,5
Pontos passzok száma498636
Labdabirtoklás (%)39,541
Támadások száma4358
Cselek száma819
Labdaszerzések száma6161
Párharcok száma2934
Megnyert párharcok száma49
Kapusvédesek száma89
Szabálytalanságok száma2019
Elszenvedett szabálytalanságok száma 2524
Sárga lapok száma45
Kiállítások száma10
ÖSSZEHASONLÍTÁS AZ EB-N NYÚJTOTT TELJESÍTMÉNY ALAPJÁN

Forrás: uefa.com


♦ A két szövetségi kapitány közül a szigetországiakat irányító, 60 éves Steve Clarke meccsenkénti pontátlaga a teljes edzői pályáját tekintve (1.51) jobb, mint az 59 esztendős Marco Rossié (1.43). Ha azonban csak a jelenlegi csapatukat vesszük figyelembe, akkor már az olasz-magyar szakember az eredményesebb (1.69, illetve 1.63 pont). Rossi mérlege a magyar válogatott kispadján: 65 mérkőzés, 32 győzelem, 14 döntetlen, 19 vereség, 93–70-es gólkülönbség. Steve Clarke mutatója: 57 találkozó, 27 diadal 12, iksz, 18 kudarc, 92–83.

A találkozót az Eb-keret egyetlen Európán kívüli játékvezetője, az argentin Facundo Tello vezeti. Munkáját honfitársai segítik a partvonalak mellett, a negyedik játékvezető norvég, a VAR-szoba pedig spanyol-portugál összetételű lesz. A magyarvalogatott.hu portál szerint 1910 óta csak három argentin játékvezető fújt eddig a magyar válogatottnak. A mérleg velük kiegyenlített (1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség). Közülük az egyetlen tétmérkőzésen, az 1966-os angliai világbajnokságon Bulgária ellen Roberto Goicoechea fújt. Jó ómen, hogy azt a mérkőzést 3:1-re Magyarország nyerte meg. Tello a mostani tornán a TörökországGrúzia összecsapást vezette, és mindössze három sárga lapot osztott ki.

SKÓTOK A MAGYAROK ELLEN

Eddig kilenc alkalommal csapott össze a skót és a magyar labdarúgó-válogatott, mindannyiszor felkészülési vagy barátságos mérkőzésen, az örökmérleg erre billen: 4 magyar győzelem, 2 döntetlen, 3 skót siker.

Legutóbb 2018 márciusában a Groupama Arénában találkoztak, ahol Georges Leekens együttese 1–0-s vereséget szenvedett. Azon a meccsen a jelenlegi keretből hárman, Gulácsi Péter és Fiola Attila (mindketten végig a pályán voltak), illetve Kleinheisler László szerepelt (őt a 67. percben lecserélték). A skótok Eb-keretében viszont összesen nyolcan vannak olyanok, akik pályára léptek azon a budapesti mérkőzésen: Jack Hendry, Scott McKenna, John McGinn, Callum McGregor, Andrew Robertson, Stuart Armstrong, Kenny McLean és Ryan Christie.

♦ A legutóbbi magyar siker 2004 augusztusában született a skótokkal szemben, akkor Lothar Matthäus válogatottja Huszti Szabolcs duplájával és egy a hazaiak kapusának, David Marshallnak az öngóljával 3–0-ra nyert Glasgow-ban Berti Vogts együttese ellen. A párharc során ez volt a legnagyobb különbségű siker.

SKÓCIA

A szigetországi válogatott 1992, 1996 és 2021 után most negyedszer Eb-résztvevő, és még egyszer sem tudott továbbjutni a csoportjából. A szereplések közül az első volt a legértékesebb, mert akkor még nyolcas döntőt rendeztek, négy évvel később már 16-ost, legutóbb pedig 24-est. Az Eb-ken két mérkőzést tudott megnyerni, a másodikat 1996-ban Svájc ellen (1–0), emellett 3 döntetlen és 6 vereség teszi teljessé a mérlegét.

Az Euro 2020 során úgy lett csoportutolsó, hogy két találkozóját is hazai közönség előtt, Glasgow-ban játszhatta, de előbb a csehektől (0–2), majd a horvátoktól is vereséget szenvedett (1–3). A két összecsapás között viszont gól nélküli döntetlent ért el az ősi rivális, később ezüstérmes Anglia vendégeként.

  Skócia a 2024-es Eb-re úgy kvalifikált, hogy a spanyolok mögött 5 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel második lett a csoportjában, figyelemre méltó azonban, hogy tavaly márciusban Scott McTominay duplájával hazai pályán 2–0-ra megverte Rodriékat.

  Steve Clarke együttesének idén nem túl acélos a teljesítménye (1–2–3), hiszen egyedül Gibraltárt sikerült felülmúlnia (2–0).  (A legutóbbi 11 találkozóján ez az egyetlen győzelme.) Idén márciusban előbb 4–0-ra kikapott Hollandiában, majd odahaza 1–0-ra az északírektől is. A legutolsó felkészülési találkozóján Glasgow-ban 2–2-re végzett a finnekkel. Az Eb nyitányán a torna legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el a házigazda németektől (1–5), majd vezetésről 1–1-re végzett Svájccal. 

 Két forduló után Skócia kapta a legtöbb gólt az Eb mezőnyében (6), és az egyetlen csapat, amelyből állítottak már ki játékost a torna során.

 A skótoknál az első fordulóban kiállított középhátvéd, Ryan Porteous eltiltás miatt, a szintén védő Kieran Tierney pedig sérülés miatt nem léphet pályára.

MAGYARORSZÁG

 Ez lesz a magyar labdarúgó-válogatott 1902 óta íródó történetének 993. hivatalos mérkőzése, a csapat a Nemzeti Labdarúgó Archívum kimutatása szerint eddig összesen 1997 gólt szerzett (1454-et kapott), így vasárnap este megszülethet a jubileumi 2000. találat, amely győzelem esetén akár továbbjutással párosulhat.

A németek elleni (0–2) volt a magyar válogatott egymást követő nyolcadik nyeretlen Eb-mérkőzése (4 iksz, 4 vereség), ez a leghosszabb ilyen negatív sorozat most az Eb mezőnyében. Legutóbb 2016. június 14-én Ausztriát sikerült legyőzni (2–0).

Két meccset zsinórban legutóbb 2021 szeptemberében vesztettünk Marco Rossival (Albánia 0–1, majd Anglia 0–4, olyan pedig egyszer fordult elő, hogy megszakítás nélkül háromszor kapott ki vele a magyar nemzeti tizenegy, közel öt éve, 2019 őszén (Montenegró 1–2, Szlovákia 1–2, Horvátország 0–3).

♦ A legtöbb válogatott fellépéssel a jelenlegi keretből Nagy Ádám büszkélkedhet, a középpályás a németek ellen szerepelt 83-adszor, ezzel megelőzte Garaba Imrét, és feljött az örökranglista 10. helyére.

♦ Nagy Ádám a németek ellen már a nyolcadik Eb-mérkőzésen lépett pályára és ezzel magyar Eb-rekorder lett. Mögötte 7 mérkőzéssel az eddigi csúcstartó Szalai Ádám, valamint Kleinheisler László áll.

♦ Rossi keretében négy olyan labdarúgó van, aki idén mind a hat találkozón pályára lépett, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Szoboszlai Dominik és Varga Barnabás.

A SofaScore statisztikai portál szerint a németek ellen a magyar együttes legjobbja 7.7-es osztályzattal Willi Orbán volt, megelőzve Gulácsi Pétert (7.6). A legrosszabb értékelést ezúttal Varga Barnabás kapta (6.0).

 Az eddigi két Eb-csoportmeccs alapján Rossi csapatából még mindig Szoboszlai Dominik nyújtotta a legjobb összteljesítményt (7.3), őt Gulácsi Péter (7.25) és Willi Orbán (7.15) követi. A sor végén Lang Ádámot és Schäfer Andrást találjuk (6.3-6.3).

♦ Az egyéni teljesítményeket tekintve a tornán eddig holtversenyben Gulácsi Péter mutatta be a harmadik legtöbb védést (9), viszont egálban ő kapta a második legtöbb gólt is (5). Figyelemre méltó még, hogy a kontinensbajnokság teljes mezőnyéből 34.5 kilométer/órával holtversenyben Szoboszlai Dominik futotta a 14. leggyorsabb sprintet!

Ezúttal is döntő lehet, melyik csapat szerzi az első gólt: amikor ugyanis az Eb-ken magyar válogatott jutott vezetéshez, még egyszer sem vesztett (2 diadal, 3 döntetlen), ha viszont hátrányba került, 7-szer kikapott és egyedül Izland ellen sikerült kiharcolnia egy döntetlent (1–1).

♦  A magyar keretből Balogh Botond és Loic Nego továbbra is sérült, Botka Endre és Callum Styles először juthat szerephez az Európa-bajnokságon.

AZ A-CSOPORT PROGRAMJA
JÚNIUS 14., PÉNTEK
München: Németország–Skócia 5–1
JÚNIUS 15., SZOMBAT
Köln: Magyarország–Svájc 1–3
JÚNIUS 19., SZERDA
Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG 2–0
Köln: Skócia–Svájc 1–1
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG Vezeti: Facundo Tello (Gabriel Chade, Ezequiel Brailovsky) – argentinok
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország –  Vezeti: Daniele Orsato (Ciro Carbone, Alessandro Giallatini) – olaszok

     
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA     

 

 

1. Németország227–1

+6

6

2. Svájc2114–2

+2

4

3. Skócia2112–6

–4

1

4. Magyarország221–5

–4

0

SKÓCIA
Kapusok: 21  Zander Clark (Hearts), 1 – Angus Gunn (Norwich City – Anglia), 12  Liam Kelly (Motherwell)
Védők: 16  Liam Cooper (Leeds United – Anglia), 5  Grant Hanley (Norwich City – Anglia), 13  Jack Hendry (Al-Ettifak – Szaúd-Arábia), 22  Ross McCrorie (Bristol City – Anglia), 26  Scott McKenna (FC Köbenhavn – Dánia), 15  Ryan Porteous (Watford – Anglia), 2 – Anthony Ralston (Celtic), 3 Andrew Robertson (Liverpool – Anglia), 24  Greg Taylor (Celtic), 6  Kieran Tierney (Real Sociedad – Spanyolország)
Középpályások: 17  Stuart Armstrong (Southampton – Anglia), 11  Ryan Christie (AFC Bournemouth – Anglia), 14  Billy Gilmour (Brighton – Anglia), 20  Ryan Jack (Rangers), 7  John McGinn (Aston Villa – Anglia), 8  Callum McGregor (Celtic), 23  Kenny McLean (Norwich City – Anglia), 4  Scott McTominay (Manchester United – Anglia)
Támadók: 10  Ché Adams (Southampton – Anglia), 19  Tommy Conway (Bristol City – Anglia), 25  James Forrest (Celtic), 18  Lewis Morgan (New York Red Bulls – Egyesült Államok), 9  Lawrence Shankland (Hearts)
Szövetségi kapitány: Steve Clarke

MAGYARORSZÁG
Kapusok: 12 – Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), 1 – Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), 22 – Szappanos Péter (Paksi FC)
Védők: 3 – Balogh Botond (Parma – Olaszország), 21 – Botka Endre (Ferencvárosi TC), 24 – Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), 5 – Fiola Attila (Fehérvár FC), 2 – Lang Ádám (Omonia – Ciprus), 6 – Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), 4 – Szalai Attila (SC Freiburg – Németország)
Középpályások: 14 – Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), 26 – Kata Mihály (MTK Budapest), 11 – Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), 15 – Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), 8 – Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), 18 – Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), 7 – Loic Nego (Le Havre – Franciaország), 13 – Schäfer András (Union Berlin – Németország), 17 – Callum Styles (Sunderland – Anglia)
Támadók: 9 – Ádám Martin (Ulszan HD – Dél-Korea), 23 – Csoboth Kevin (Újpest FC), 16 – Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), 25 – Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), 20 – Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), 10 – Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), 19 – Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Szövetségi kapitány: Marco Rossi (olasz-magyar)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik