Sallai Roland: Ilyen csapatok ellen a száz százalék mellé sok szerencse is kell

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.19. 20:27
Sallai Roland: Ilyen csapatok ellen a száz százalék mellé sok szerencse is kell (Fotó: Szabó Miklós)

„Mint csapat kiadtuk magunkból a maximumot egy nagyon erős német válogatott ellen, amely tele van klasszis játékosokkal. Ilyen csapatok ellen a száz százalék mellé sok szerencse is kell, hogy pontot vagy akár pontokat tudjunk szerezni. Sajnos most nem jött össze” – kezdte M4 Sportnak adott értékelését Sallai Roland.

„Ilyen a futball. Sajnos ők szereztek vezetést, utána kompaktan kellett védekeznünk, mert ha kinyílunk, akkor meg is szórhattak volna minket, de ezt nem szerettük volna. Reméljük, hogy ha az utolsó csoportmérkőzésen jó eredményt érünk el, akkor még benne lehet a továbbjutás” – tette hozzá a Freiburg magyar támadója, aki szerint a németek jól összerakták a csapatukat, s jól is működnek, így esélyesek a végső győzelemre is.

Foci Eb 2024
2024.06.19. 20:09

Lesgólig és helyzetekig eljutott, de a németektől is kikapott a nagyot harcoló magyar válogatott

Musiala és Gündogan lőtte a gólokat, azonban Neuer kapus is a legjobbak közé tartozott a házigazdáknál, akik ezzel bejutottak a nyolcaddöntőbe.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG 
CSOPORTKÖR
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–0 (1–0)
Stuttgart, 51 000 néző. Vezette: Danny Makkelie (Hessel Steegstra, Jan de Vries) – hollandok
NÉMETORSZÁG: Neuer − Kimmich, Rüdiger, Tah, Mittelstädt − Andrich (Can, 72.), Kroos − Musiala (Führich, 72.), Gündogan (Undav, 84.), Wirtz (Sané, 58.) − Havertz (Füllkrug, 58.). Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Fiola, Orbán, Dárdai M. – Bolla (Ádám, 75.), Nagy Á. (Kleinheisler, 64.), Schäfer, Kerkez (Nagy Zs., 75.) – Sallai (Csoboth, 87.), Szoboszlai – Varga B. (Gazdag, 87.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Musiala (22.), Gündogan (67.)

 

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
50 perce

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
2025.09.12. 06:38

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
2025.09.11. 18:34

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2025.09.11. 13:12

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
2025.09.11. 09:05
Ezek is érdekelhetik