NS-terasz: jobb birkózó, mint jós

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.06.17. 23:34
null
A Nemzeti Sport teraszán a Varkert Bazár Öntőház Udvarán hétfőn is pezsgett az élet az Európa-bajnoki mérkőzések alatt. Nem lesz ez másként kedden sem, várjuk olvasóinkat közös meccsnézésre.

A Várkert Bazár Öntőház Udvarán, a Nemzeti Sport teraszán olimpiai bajnok vendéget köszönthettünk: Lőrincz Tamás birkózót, akit lapunk főszerkesztő-helyettese, Deák Zsigmond kérdezett a belga–szlovák és az osztrák–francia meccsről. A birkózók is kedvelik a futballt, egymás között gyakran fociztak-fociznak. Tamás is nézi az Európa-bajnokság összecsapásait, elmondta, hogy eddig nem nagyon jöttek be a tippjei, a hétfői második találkozóra 2–0-s belga győzelmet jósolt. A meccs elején ezt a gyors szlovák gól elrontotta, sőt, az eredmény a végéig nem is változott már. Kész szerencse, hogy Tamás birkózó lett, és nem jövendőmondó. 

Ez a nap sem maradt azonban labdarúgó-szakértő nélkül, a román–ukrán meccset megelőzően Moncz Attila, a Sport TV főszerkesztő-helyettese beszélgetett Kovács Kálmánnal, a Honvéd legendájával, az 56-szoros válogatott futballistával.

Kovács Kálmánnal (balra) Moncz Attila beszélgetett (Fotó: Kloo Anita)

Ma az Európa-bajnokságon csak két mérkőzést rendeznek, 18 órától a török–grúz és 21 órától a portugál–cseh találkozót. Az NS szakkommentátora Szélesi Zoltán 28-szoros válogatott futballista, az U21-es válogatott szövetségi edzője, akivel a meccsek előtt egy órával Moncz Attila, a Sport TV főszerkesztő-helyettese, lapunk állandó publicistája beszélget.

Vendégünk: Szélesi Zoltán

Az Egészséges Nemzet Mindannyiunk Közös Ügye Alapítvány számos, fizikai aktivitásra ösztönző eseményt szervez a meccsnapokon.

A keddi program:

Várkert Bazár, Öntőház udvar

17.00–17.45: Felnőttedzés szakedzővel

18.00–19.45: Gyerekeknek: kézműves alkotótevékenység az egészséges életmód témakörében (színezők, egészségesétel-választó, egészségtelen, a szervezetben gyulladást okozó, „nem pocakbarát” ételek bemutatása), akadálypálya, ügyességi vetélkedők

18.00–19.45: Felnőtteknek: kék zónás szokások, cél- és értékvezérelt élet

Csak ügyesen!

 

A Várkert Bazárba kilátogatóknak lehetőségük van az NS standján megvásárolni a Nemzeti Sport legújabb termékét, a Fix tipp társasjátékot, kiadónk Eb-magazinját, a válogatott mezbe öltöztetett Tévé Macit, valamit a DRK-val közösen készített Puskás-ruhakollekció darabjait is.

Vásároljon az NS-standon! 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik