Lamine Yamal már 120 millió eurót ér, ezzel 17 évesen a világ 10. legértékesebb játékosa

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 17:55
Már több mint 1 milliárd euró a spanyol válogatott összértéke a Transfermarkt szerint (Fotó: Getty Images)
A labdarúgók átigazolásaival és értékével foglalkozó szakoldal, a Transfermarkt az Európa-bajnokság után frissítette a játékosok értékeit. A több mint 600 résztvevő közül csupán 35-nek nőtt az értéke, ám a végső győztes spanyoloktól hat labdarúgónak is, többek között Lamine Yamalnak, aki 120 millió eurós értékével 17 évesen jelenleg a világ 10. legértékesebb játékosa!

 

Az oldal részletezte, hogy az Európa-bajnok spanyol csapatból hat labdarúgó értéke is emelkedett a kontinenstorna után, összesen 70 millió euróval, ez pedig azt jelenti, hogy a spanyol válogatott összértéke átlépte az egymilliárd eurót, egész pontosan 1.04 milliárd euró.

Nem meglepő, hogy a torna legszebb gólját szerző, négy gólpasszt kiosztó 17 éves Lamine Yamal értéke emelkedett a legtöbbet, 90 millióról 120 millió euróra nőtt, ezzel ő a világ 10. legértékesebb játékosa jelenleg, s ő az első 19 éven aluli, aki elérte/átlépte a 100 milliós határt. A Transfermarkt azt is megjegyezte, hogy Yamal egy évvel ezelőtt, 2023 augusztusában még csupán 25 millió eurót ért.

Yamal mellett a spanyoloktól Rodrinak, Nico Williamsnek és Dani Olmónak is 10-10 millió euróval nőtt az értéke, előbbit 130 millió euróra taksálják, míg Williams 70, Olmo 60 millió eurót ér. A tornán nyújtott teljesítményének köszönhetően még két spanyolnak, Marc Cucurellának (35 millió) és Fabián Ruíznak (30 millió) nőtt az értéke egyaránt öt-öt millió euróval.

A döntős angol válogatottból egyetlen játékos értéke emelkedett, a 19 éves Kobbie Mainoo-é 5 millió euróval, így már 55 millióra becsülik.

Yamal után a második legnagyobb növekedést a Real Madrid török játékosa, Arda Güler és a Bologna olasz védője, Riccardo Calafiori produkálta – értékük 15 millió euróval emelkedett, egyaránt 45 millióra.

Tízmillióval ér többet a Valencia grúz kapusa, Giorgi Mamardasvili, aki 45 milliós értékével beérte a világ eddigi legértékesebb kapusát, a portugál Diogo Costát.

A legértékesebb játékosok közül Jamal Musiala 10 millió euróval növelte tovább értékét, s 130 millióval ő a nyolcadik legértékesebb labdarúgó a világon, beérve honfitársát, Florian Wirtzet.

 

 

Legfrissebb hírek

Pécsi Ármin és Dárdai Bence a Golden Boy-díj jelöltjei között

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 23:14

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Tavaly kis híján Barcelonában kötött ki, most viszont a Real Madrid játékosa lehet Nico Williams

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 10:48

Laporta Haaland leigazolásáról: Az életben semmi sem lehetetlen

Spanyol labdarúgás
2025.05.20. 16:44

Laporta: Szülői munkaközösséget kellett létrehoznunk a Barcánál

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 16:53

Lamine Yamalt dicsérte, Kylian Mbappét kritizálta Fabio Capello

Spanyol labdarúgás
2025.05.14. 14:23

Zvonimir Boban elárulta, mennyire járt közel Szoboszlai az AC Milanhoz

Olasz labdarúgás
2025.05.13. 10:05

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
2025.05.11. 10:32
Ezek is érdekelhetik