Ez a csapat az Eb első számú esélyese? Angol blama Izland ellen a londoni főpróbán

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.07. 22:48
Semmi sem jött össze Angliának, baljósra sikeredett a főpróba (Fotó: Getty Images)
A sokak szerint – a franciák mellett – az Európa-bajnokság fő esélyesének számító angol labdarúgó-válogatott 1–0-s vereséget szenvedett az Izland elleni hazai főpróbán.

 

Meddő angol mezőnyfölénnyel indult a mérkőzés, de a hazai rohamok rendre fennakadtak a szervezett izlandi védelmen. A 12. percben egy kontra végén az első kapura lövését gólra váltotta a vendégcsapat: Haraldsson indult el a felezőtől, majd a balszárnyon érkező Jón Dagur Thórsteinssonnak passzolt, aki befelé cselezett, majd Stones lába között a rövid sarokba lőtt – a másik irányba mozgó Ramsdale nem ért le a labdára (VIDEÓ ITT). Az első komoly egyenlítési lehetőségre a 28. percig kellett várni: Palmer zseniális meglátással találta meg Kane-t, de a Bayern München csatára csúnyán eltörte az ideális magasságban érkező labdát (VIDEÓ ITT). Szürreálisan hangzik, de ennél közelebb nem kerültek a gólszerzéshez az első félidőben az angolok – 5-4-1-ben felálló ellenféllel szemben talán nem középen kellene erőltetni a támadásokat, jegyzik meg a BBC közvetítésében –, ellenben nem sok hiányzott a második izlandi gólhoz, de Traustason lövésébe Guéhi még bele tudott vetődni.

A fordulás után Foden elé tálalt Gordon, de a Premier League legutóbbi idénye legjobbjának megválasztott szélső a kapu mellé belsőzött. Néhány perccel később Palmer lőtt az oldalhálóba – ébredeztek a „háromoroszlánosok”, az áttörés azonban elmaradt, hamar stabilizálódott az izlandi védelem. A 63. percben két izlandi vezethette a labdát Ramsdale-re, ám a gólszerző Thórsteinsson nagyon gyatrán találta el a centerezést, így elmaradt a második találat. Percekkel később ismét az izlandiak foghatták a fejüket – Ingason bólintott jó helyről Ramsdale karjaiba.

A két izlandi lehetőség után két csereember szállította az angol helyzetet: Alexander-Arnold az alapvonalról lőtte vissza a labdát a tizenegyespont magasságába, amiből Toney csúnyán a kapu fölé durrantott. Néhány perccel később ismét Ramsdale-nek kellett figyelnie, Finnson váratlan emelése ugyanis a léc alá tartott. Az utolsó tíz percre fordulva az izlandiak már négy kaput eltaláló lövésnél jártak (abból egy lett gól), ellenben az angolok csak egynél, s az sem okozott különösebb gondot Valdimarssonnak.

Az utolsó tíz perc, majd az ötperces ráadás alatt is rohamoztak az angolok, a jól szervezett északi védelem azonban állta a sarat, míg az átlövések rendre célt tévesztettek. Izland – amely tökéletesen felkészült az angolok játékából, és sikeresen el is rontotta azt – tehát a nyolc évvel ezelőtti Eb-nyolcaddöntő után ismét elkapta Angliát, míg a Southgate-féle gárdának (amelyhez szombaton csatlakozik Jude Bellingham) össze kell szednie magát június 16-ig, amikor Gelsenkirchenben Szerbia lesz az ellenfele a C-csoport (számára) első mérkőzésén.

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Anglia–Izland 0–1 (0–1)
London
Anglia: Ramsdale – Walker (Alexander-Arnold, 64.), Stones (Konsa, a szünetben), Guéhi, Trippier (Gomez, 64.) – Mainoo, Rice – Palmer (Eze, 77.), Foden, Gordon (Saka, 65.) – Kane (Toney, 64.). Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
Gólszerző: Thórsteinsson (12.)

AZ ANGOL LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE
Kapusok: Dean Henderson (Crystal Palace), Jordan Pickford (Everton), Aaron Ramsdale (Arsenal)
Védők: Lewis Dunk (Brighton), Joe Gomez (Liverpool), Marc Guéhi (Crystal Palace), Ezri Konsa (Aston Villa), Luke Shaw (Manchester United), John Stones (Manchester City), Kieran Trippier (Newcastle), Kyle Walker (Manchester City)
Középpályások: Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Conor Gallagher (Chelsea), Kobbie Mainoo (Manchester United), Declan Rice (Arsenal), Adam Wharton (Crystal Palace)
Támadók: Jude Bellingham (Real Madrid – Spanyolország), Jarrod Bowen (West Ham), Eberechi Eze (Crystal Palace), Phil Foden (Manchester City), Anthony Gordon (Newcastle), Harry Kane (Bayern München – Németország), Cole Palmer (Chelsea), Bukayo Saka (Arsenal), Ivan Toney (Brentford), Ollie Watkins (Aston Villa)
Szövetségi kapitány: Gareth Southgate

C-CSOPORT
JÚNIUS 16., VASÁRNAP
18.00, Stuttgart: Szlovénia–Dánia
21.00, Gelsenkirchen: Szerbia–Anglia
JÚNIUS 20., CSÜTÖRTÖK
15.00, München: Szlovénia–Szerbia
18.00, Frankfurt: Dánia–Anglia
JÚNIUS 25., KEDD
21.00, Köln: Anglia–Szlovénia
21.00, München: Dánia–Szerbia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik