Ádám Martin reagált a nemzetközi sajtónak: „Jókat szoktam röhögni”

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
• Weiler im Allgäu
Vágólapra másolva!
2024.06.16. 14:50
Ádám Martin nevetve reagált a róla szóló posztokra (Fotó: Koncz Márton)
A magyar válogatott a Svájc elleni 3–1-es vereséggel véget érő Eb-meccs másnapján a mérkőzésen csereként szereplő Ádám Martin részvételével tartott sajtótájékoztatót Weiler im Allgäuban.

Ádám Martin először arról beszélt, hogyan történt a csapattal a tegnapi mérkőzés kiértékelése, milyen a hangulat a csapaton belül.

A hangulattal nem volt és nem is lesz probléma – nyilatkozta a csatár. – Szomorúak vagyunk, hogy nem úgy sikerült a meccs, ahogy szerettük volna. Megbeszéltük a történteket, tudjuk, melyek azok a hibák, amiket nem szabad elkövetnünk. Jobban kell kezdeni, mert az első félidő nagyon rosszul sikerült. Az lesz a fő szempont a németek ellen, hogy a letámadást együtt kezdjük el, egységesebbek legyünk. Szobi és a mister (Szoboszlai Dominik és Marco Rossi – a szerző) is tartott egy kis eligazítást a tegnapi mérkőzés óta, tudjuk mi a dolgunk.”

Ezután arról faggattuk Ádám Martint, mit szól ahhoz, hogy a nemzetközi sajtó ismét az alkatával, a megjelenésével foglalkozik a szombati mérkőzés után.

Természetesen visszajutnak hozzám ezek az információk, jókat szoktam röhögni rajtuk. Én így születtem, na jó, azt nem mondom, hogy ekkora voltam, amikor megszülettem, de van egy alap fizimiskám, testalkatom, nem tudok mit kezdeni ezekkel a visszhangokkal” – reagált a támadó, majd azt is megkérdeztük tőle, mennyire lenne elégtétel számára ezekre az élcelődésekre egy győztes gól a németek ellen.

Foci Eb 2024
2024.06.16. 11:35

„Messi régen elveszett fivére” – Ádám Martint felfedezte a világ

Voltak, akik azt írták, hogy inkább egy rögbijátékosra hasonlít, más szerint ő a harmadik Kelce fivér.

Ha németeknek győztes gólt lövök, akkor az biztos nem azért lesz, mert nézegetem a mémeket. Van még két meccs, hat pontot lehet szerezni, korábban is volt már rá példa, amikor rosszabb kezdés után megmutattuk, hogy erősebb csapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt” – fogalmazott Ádám, akit arról is kérdeztünk, mennyiben más egy Eb-meccs, mint egy másik találkozó, és ő kitért a németek elleni meccsre is.

Nem vagyok egy betojós gyerek, de tegnap még én is izgultam kicsit. Egy Eb-meccs nyilván teljesen más, mint egy Nemzetek Ligája-mérkőzés vagy egy klubmeccs. Itt háromszor kilencven perced van, hogy továbbjuttasd a hazádat. Nem kezdtünk jól, de mindent megteszünk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a következő két mérkőzésből. Az nyilván nem várható el tőlünk, hogy a németeknél többet birtokoljuk a labdát, ezért a védekezésen kell javítanunk és a három-négy adódó kontrát úgy kell majd végigvinnünk, hogy tudjunk gólt szerezni. Minden percét élvezem, hogy itt lehetek, köszönöm Rossi mesternek a bizalmat. Úgy készülök, hogy csereként kaphatok lehetőséget a következő meccsen is és arra készülök, hogy abban a 15-20 percben amit kaphatok, a lehető legjobban tudjam segíteni a csapatot.”

Ádám Martin továbbá azt is elmondta, bár korábban nem alkalmazták a kétcsatáros játékot, úgy érzi, tegnap jól megértették egymást Varga Barnabással, így ez a folytatásban is taktikai fegyvere lehet a csapatnak.

Foci Eb 2024
2024.06.16. 12:44

Eb 2024: Szoboszlai bringára pattant, Nego labdával edzett – videó

A magyar válogatott csapatkapitánya bringázott egyet a faluban.

 

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–SVÁJC 1–3 (0–2)
Köln, 41 676 néző. Vezette: Slavko Vincic (Tomaz Klancnik, Andraz Kovacic) – szlovénok
Gólszerző: Varga B. (66.), ill. Duah (12.), Aebischer (45.), Embolo (90+3.)

PROGRAM
A-CSOPORT 
JÚNIUS 14., PÉNTEK
München: Németország–Skócia 5–1
JÚNIUS 15., SZOMBAT
Köln: Magyarország–Svájc 1–3
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

 

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szoboszlai Dominik, 2020. november 12., Magyarország–Izland 2–1

Magyar válogatott
23 órája

Nem akármi: Sárosi, Puskás és Kozma mezét is kiállították Madridban

Magyar válogatott
2025.03.02. 09:06

Nyergelj, fordulj! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.01. 23:51

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szalai Ádám, 2016. június 14., Magyarország–Ausztria 2–0

Magyar válogatott
2025.02.27. 10:47

Szavazzon a XXI. század góljára! – Priskin Tamás, 2015. november 15., Magyarország–Norvégia 2–1

Magyar válogatott
2025.02.26. 10:13

Szabó Levente: A válogatottság megerősített abban, hogy folytassam az utamat

Magyar válogatott
2025.02.26. 08:16
Ezek is érdekelhetik